szórakoztató infografikai blog

közgazdasági vizualizáció


Az Iszlám Állam támogatottsága az iszlám országokban

2016. március 07. - zoltan galantai phd

terrorist.jpgAz alábbi statisztikából az derül ki, hogy Szíriában, ahol 2015-ben a legnagyobb támogatottságot élvezte, minden ötödik ember értett egyet az Iszlám Állammal, míg Törökországban a lakosok kevesebb mint 10 százaléka (az pedig más kérdés, hogy ezt valójában soknak vagy kevésnek tekintsük-e). Indonéziában, a világ legnépesebb iszlám országában ugyanez a szám 4 százalék; Egyiptomban 2 és Iránban nulla (amely, lévén teles egészében siíta, értelemszerűen szemben áll a szunnita alapú Iszlám Állammal). Nagyításért kattintson az alábbi képre.

https://www.statista.com/chart/4227/support-for-isis-in-muslim-countries/

isis_in_muslim_countries_n.jpg

Hová mehetsz vízum nélkül 2016-ban?

passport.pngEz természetesen attól függ, hogy melyik ország állampolgára vagy. Jelenleg (mint ahogy korábban is) Németország áll a csúcson: az itteniek 218 országból 177--hez nem kell vízum. Svédország 176 országgal a második, az USA jelenleg a negyedik (Belgiummal, Dániával és Hollandiával együtt), míg Pakisztán a 103-dik. Ja igen, Magyarország pedig a 10-dik (Csehországgal, Izlanddal és Szlovákiával együtt). Évek óta nagyjából ezt a szintet hozzuk - miként erről a grafikonos verzión meggyőződhetünk, ahol azt is megnézhetjük, hogy hogyan változott a besorolásunk, illetve összehasonlthatjuk azt is, hogy különböző országok útlevele mikor mennyit ért. Részletekért kattintson az alábbi linkre - nagyításért pedig az alábbi képekre.

http://www.visaindex.com/

vizumterkep.jpg

 utlevelgrafikon.jpg

 

Netflix: most már tényleg mindenütt

netflix-icon128-2x.pngLehet, hogy néhány év múlva nem "mcdonaldizációról", hanem "netflixizációról" fogunk beszélni? Miként az alábbi térképből kiderül, míg korábban első sorban a „nyugati világban” és Közép- meg Dél-Amerikában volt jelen (és nálunk például már nem), 2016 elején egy mozdulattal 130 (!) új országban lépett be a piacra (beleértve minket is), vagyis a világon szinte mindenütt ott van (és azért csak szinte, mert Kínában, Szíriában és a Krím-félszigeten még nem). Az USA-ban már szorul vissza miatta a torrent. Nagyításért kattintson az alábbi térképre.

http://www.statista.com/chart/4205/netflixs-global-expansion/

netflix.jpg

Ki hol bombáz Szíriában?

fighter-silhouette-clip-art.jpgAz amerikaiak és az oroszok erősen eltérő területeket kezelnek fő célpontként Szíriában, miként az alábbi térkép is mutatja. Természetesen mindkét ország a terrorizmus elleni harcot nevezi meg fő céljául, viszont a jelek szerint eltérően értelmezik, hogy ki számít "terroristának", és így amellett, hogy az oroszok támadnak az USA által is terroristának tekintett csoportokat, támadnak az USA által támogatott felkelő-csoportokat is. Kattintson az alábbi linkre részletekért.

http://www.nytimes.com/interactive/2015/09/30/world/middleeast/syria-control-map-isis-rebels-airstrikes.html?smid=pl-share&_r=1

sziria-orosz.jpg

 

Nem újságírónak való vidék

journalist.png1992 óta több, mint 1 100 újságírót öltek meg a világ különböző pontjain, és az esetek több mint felében senkit nem vontak felelősségre ezért. Idén a Charlie Hebdo elleni támadás kapta legnagyobb nyilvánosságot, eközben azonban összességében Irán a leghalálosabb hely egy újságírónak (az idők folyamán közel 170 áldozattal) ; Szíria pedig a második leghalálosabb több mint 80-nal, míg a harmadik a Fülöp-szigetek (77 megölt újságíró). Európában ebből a szempontból Oroszország a legrosszabb (56 halott – ezzel még Kolumbiát is megelőzve). Részletekért kattintson az alábbi, interaktív képre.

https://www.washingtonpost.com/graphics/investigations/journalists-in-peril/journalist-deaths/

dead-journalist.png 

 

Hogyan halnak meg a szír gyerekek?

child-running-silhouette.jpgA három éves, halott Aylan Kurdi fényképe bejárta a világot, és sajnos korántsem ő az egyedüli gyerekáldozat. Ami a vele egykorúakat illeti, a Syrian Revolution Martyr Database szerint 2011 óta legalább 232, három éves szíriai gyerek halt meg a háború következtében (de a lista persze több, mint valószínű, hogy nem teljes). Közülük 115-tel tüzérségi támadás végzett; 42-vel légi bombázás; 29-cel pedig kézi fegyver lövedéke. A többivel egyéb háborús ártalmak (füstmérgezés és hasonlók). Összesen pedig közel kétezer, tíz évesnél fiatalabb gyerek esett a háború áldozatául. Részletekért kattintson az alábbi linkre.
https://www.washingtonpost.com/news/worldviews/wp/2015/09/05/hundreds-of-3-year-old-toddlers-have-died-as-a-result-of-the-syrian-war/

halott-gyerekek-szir.jpg

A 10 évesnél fiatalabb szíriai halott gyerekek statisztikája 2011 óta:

halott-szir-gyerekek1.jpg

 

Migráció: a világ 2014-ben

immigrant-s.jpgBár jelenleg nálunk is forró téma a migráció - és ennek megfelelően sokat is foglalkozunk vele, miként a New York Times alábbi tréképén látható, a menekültek túlnyomó része csak a legközelebbi országig jut el (amely sokszor szintén szegény); a szíriaiak elsődleges célországai pedig leginkább Törökország, Libanon, Irak. Az ENSZ jelenleg 60 millió menekültet tart nyilván; közülük mintegy 14 millió 2014-ben kelt útra. Kattintson az alábbi képre további részletekért.

http://www.nytimes.com/interactive/2015/06/21/world/map-flow-desperate-migration-refugee-crisis.html

 

world-migracio-global.jpg

A helyzet Szíriában: Thomas van Linge térképe, aki közéipskolás

mosque.pngAz alábbi térkép a Newsweektől a Huffingtos Postig számos helyen megjelent, és erre legalább két ok van: egyfelől természetesen az, hogy jó és részletgazdag áttekintést nyújt Szíriáról, Irakról és Líbiáról meg arról, hogy melyik területet melyik hatalom/fegyveres csoport ellenőrzi.

Másfelől pedig az, hogy a térkép készítője és rendszeres update-elője nem egy ún. közelkelet-szakértő, hanem egy holland középiskolás: Van Linge a 2011-es "Arab tavasz" óta érdeklődik a térség eseményei iránt, és a közösségi médián keresztül szedi össze az információkat.

Kattintson az alábbi képre a részletekért.

https://pietervanostaeyen.files.wordpress.com/2015/06/2000px-syria11.png

syria.JPG

süti beállítások módosítása