szórakoztató infografikai blog

közgazdasági vizualizáció


Az USA barátai és ellenségei az amerikaiak szerint - beleértve Magyarországot

2017. február 09. - zoltan galantai phd

usa-icon.pngEgy most elkészült felmérésben amerikaiakat kérdeztek arról, hogy melyik ország számít "szövetségesnek", "barátinak", "nem barátinak", "ellenségesnek", illetve lehetett azt is válaszolni, hogy nem tudjuk megítélni. A legnépszerűtlenebb Észak-Korea lett (a megkérdezettek 57 százaléka tartotta ellenségnek), a második legnépszerűtlenebb Irán (41 százalék), a harmadik pedig Szíria (32 százalékkal). A szövetségesek kategóriájában Kanada volt a nyertes (55 százalékkal), a második helyen Ausztrália áll 10 százalékkal lemaradva, míg Izraelnek ennél egy százalékkal kevesebb jutott (=44 százalék). Oroszország 22 százalék szerint ellenség (ami azért eléggé sok: több, mint az amerikaiak egy ötöde, és ezzel rajta van az "ellenségek" top 10-es listáján is) és csak 3 százalék szerint szövetséges. Ami pedig Magyarországot illeti, mi 2 százalék szerint vagyunk ellenség - és 14 százalék szerint szövetséges. Nagyításért kattintson az alábbi képre.

http://mapsontheweb.zoom-maps.com/post/156935308856/who-americans-considers-their-allies-and-their

usa-friendes-enemies.png

https://today.yougov.com/news/2017/02/02/americas-friends-and-enemies/usa-barat-ellenseg-top-10.JPG

Az országok, akikkel Trump már összeveszett...

trump_pink.png... elnöksége első két hetében. A Washington Post által összeállított térképen megtalálható Irán csakúgy, mint Kína vagy éppen Mexikó meg az egyik fő amerikai szövetségesnek számító Ausztrália, és persze ott vannak azok az iszlám államok is, ahonnét megtiltotta az USA-ba való beutazást. Vagyis az érintettek között akadnak hagyományosan amerikabarát; illetve hagyományosan Washingtonnal nem különösebben jó viszonyt ápoló kormányok csakúgy, mint európaiak, ázsiaiak, dél-amerikaiak - és így tovább. Legalábbis kérdéses hát, hogy a Trump elnöksége hosszabb távon milyen hatással lesz az amerikai külkapcsolatokra. Nagyításért kattintson az alábbi térképre.

https://www.washingtonpost.com/news/the-fix/wp/2017/02/02/a-map-of-the-many-countries-president-trump-has-rankled-in-his-first-two-weeks/?utm_term=.75fc3f7e0021

trump-map.png

Hírek interaktív világtérképe

news-icon.pngÉs mint ilyen, kimondottan szórakoztató, ugyanis azt mutatja meg, hogy az egyes országokban éppen mik a vezető hírek a Google News szerint, miközben az adott szóra kattintva az oldalsávban rögtön megjelennek a hozzá kapcsolódó részletek is. Magyarország esetén e sorok írásának pillanatában olyanok jöttek fel, mint pl. "Meghalt Kovács Kálmán"; "Lottó" (mármint a nyerőszámok); "Budapest"; "Szeged"; "tenisz" - és így tovább. Természetesen rákereshetünk más országra is, és ezzel - bizonyos határok között - beleláthatunk, ha nem is abba, hogy éppen mi foglalkoztatja az embereket, de abba igen, hogy mik jelennek meg hangsúlyosan az elektronikus sajtóban. Illetve az is gyorsan áttekinthető, hogy mondjuk Magyarországgal kapcsolatban mit írnak Oroszországban vagy éppen Vietnamban. Az automatikus fordítás persze hagy kívánnivalót maga után, de aki akarja, az ugyanerről a felületről választhatja az eredeti híreket is. Részletekért kattintson az alábbi linkre, nagyításért pedig a képekre.

http://unfiltered.news/

unfiltered-news.JPGunfiltered-news1jpg.JPG

Magyarország a korrupció világtérképén

corruption128.pngEgészen pontosan a korrupciópercepció világtérképén, amely nem azt tünteti fel, hogy mennyire vagyunk korruptak, hanem azt, hogy mennyire érezzük annak magunkat (esetünkben értelemszerűen a magyar rendszert). A helyzet világviszonylatban a legjobb Dániában, Új-Zélandon meg Finnországban, de például Szingapúrnak sincs sok oka panaszra, míg a sereghajtó Szomália (közvetlenül előtte pedig Szíria, Dél-Szudán és Észak-Korea található). Ami pedig minket illet, előttünk Horvátország és Malajzia, velünk együtt Jordánia és Románia van, és ezzel a 176, a listán szereplő országból az 57. helyen állunk - viszont az utóbbi években egyre rosszabbul teljesítünk. A térképen minél pirosabb, annál rosszabb - nagyításért kattintson az alábbi képekre.

https://www.transparency.org/news/feature/corruption_perceptions_index_2016

korrupcio2016.JPG

korrupcio-2016-terkep.JPGkorrupcio-tablazat-2016.jpg

Mennyire vagyunk nacionalisták?

hungarian-flag.pngÉrtsd: milyen kritériumoknak kell annak megfelelnie, aki azt szeretné, hogy egy nemzet tagjának tekintsék az adott nemzet többi tagjai (esetünkben Magyarország). A kérdést különösen aktuálissá teszi, hogy a jelek szerint a világ számos országban előretörőben van a populizmus és az ehhez kapcsolódó ideológiák. Az alábbi ábra egy 15 országra kiterjedő, nemzetközi felmérés keretében készült, és arra kérdez rá, hogy mennyire kritériuma az adott nemzethez való tartozásnak, hogy az ember:

  • az adott országban született
  • keresztény
  • osztozik az ország szokásaiban és tradícióiban
  • beszéli az ország nyelvét.

A magyarok kicsivel több, mint 50 százaléka gondolja úgy, hogy a születési hely "nagyon fontos"; míg több, mint kétharmaduk szerint a kultúrához való tartozás is az. A kereszténységre vonatkozó kérdést az alábbi grafikon nem emeli ki külön Magyarországot (itt egyébként az első helyen Görögország áll 54 százalékkal, míg mi Lengyelország, az USA és Olaszország után következünk csupán 29 százalékkal). Azt viszont tudni lehet, hogy a nyelv a magyar válaszadók kb. négy ötödénél megkerülhetetlen kérdés. Általában véve pedig elmondható, hogy mi vagyunk azok, akiknek ezek a tényezők vagy nagyon fontosak, és ezzel a vallást kivéve az "élbolyban" vagyunk (a nyelv fontosságát illetően csak a hollandok előznek meg minket); vagy egyenesen az elsők (születés és a nemzeti hagyományok). Érdemes észrevenni, hogy a másik "migrációs tranzitországnak" tekintett Görögország a vallás kivételével kimondottan hozzánk hasonló válaszokat adott. Részletekért kattintson az alábbi linkre.

http://www.economist.com/blogs/graphicdetail/2017/02/daily-chart-0

nationalism-chart.jpg

Akiknek a legtöbb helyre kell vízum a világon

afghanistan-icon_1.pngNem, nem az észak-koreaiaknak, bár éppenséggel ők sem sok helyet kereshetnek fel külön engedély nélkül, hanem az afganisztániaknak. Ők ugyanis mindössze 4 országba léphetnek be vízum anélkül, illetve további 21ország esetén belépéskor kell megszerezniük a vízumot, és ezzel az utolsók a világranglistán Az érdekesség kedvéért említsük meg, hogy az a négy ország, ahová minden további nélkül beléphetnek: Domikai Köztársaság, Haiti, Mikronézia, valamint a Saint Vincent és a Grenadine-szigetek (melyek egyébként az észak-koreaiak belépését is ugyanilyen megengedően kezelik). Nagyításért kattintson az alábbi képre.

http://mapsontheweb.zoom-maps.com/post/156671471275/visa-requirements-for-afghan-citizens-the-least

afgan-utlev.png

Ezekben a szakmákban kapod a legnagyobb bónuszt

money.pngMármint az USA-ban és pénzben kifejezve, mint ahogy ez az amerikai állások háromnegyedénél szokás. Tehát ha a pénzjutalom a lényeg, akkor messze leginkább a bankszektor ajánlott, és azon belül is a befektetési ágazat: ennek megbecsült munkatársaként akár száz ezer dollárt is kaphatunk pluszban. A második és harmadik helyen orvosi állások találhatóak, majd pedig ismét a leginkább a pénzszakma következik, és még a tizedik hely is plusz 30 ezer dollárra elég - amihez nem árt tudni, hogy éves az amerikai átlagjövedelem ennek valamivel több, mint másfélszerese. Nagyításért kattintson az alábbi képre.

https://www.statista.com/chart/7608/the-jobs-with-the-biggest-cash-bonuses/

cash_bonuses.jpg

Tiltsuk ki Trumpot az Egyesült Királyságból!

trump.pngPersze nem mi, hanem az ott élők. Néhány nap alatt több, mint másfél millióan írták alá azt az online petíciót, amely azt akarja meggátolni, hogy Trump látogatást tehessen az Egyesült Királyságban, és Londonnak például van olyan része, ahol az emberek 7 százaléka kéri/támogatja ezt. Az alábbi térképen lekérdezhetjük a részleteket is kezdve azon, hogy honnét nem írta alá senki, és befejezve azon, hogy az adott körzet parlamenti képviselője melyik párthoz tartozik. Mindenesetre figyelemre méltó, hogy mostanra az online petíció/véleménynyilvánítás ha nem is milyen hatékony, de legalább milyen látványos eszközzé vált. Interaktív részletekért kattintson az alábbi képre.

https://googlemapsmania.blogspot.hu/2017/01/ban-trump-from-britain.html

trump-peticio-val.jpg

Ahová az észak-koreaiaknak nem kell vízum

north-korea_1.pngMiután Trump jó néhány ország állampolgárainak beutazását felfüggesztette az USA-ba, érdekes lehet, hogy mások hová és milyen feltételek mellett utazhatnak - így például az észak-koreaiak. A válasz pedig az, hogy összesen kilenc olyan hely van, ahová egyáltalán nem kell nekik vízum, míg kb. két tucat országban érkezéskor kell vízumot szerezniük. További kilenc esetben "elektronikus vízumhoz" van kötve a belépésük, és a fennmaradó országokba persze hagyományos vízum kell - így többek között az USA-ba is. Részletekért kattintson az alábbi képekre.

http://mapsontheweb.zoom-maps.com/post/156487189542/visa-requirements-for-north-korean-citizens

eszak-korea-vizum.png

Ahová az észak-koreaiaknak nem kell vízum:

eszak-korea-free-visas.JPG

Hogyan változtak az autóeladások Európában

és az EFTA-országokban?

És abszolút számokban, illetve százalékosan is. Ez több, mint 15 millió megvásárolt autót jelent (méghozzá kizárólag személyautót). Másfelől viszont bár 2014-hez képest az eladások nőttek, összességükben még mindig alacsonyabbak, mint a 2007-es, válság előtti csúcs - jelentős mértékben azért, mert Olasz- és Spanyolország még mindig sokkal rosszabbul teljesít. Másfelől a közép- és kelet-európai országok igencsak meglódultak (Magyarország pedig különösen - nála jobban csak Izland), és ebben a térségben sokkal nagyobb kereslet van a személyautókra, mint tíz éve. De az Egyesült Királyság is rekord-eladásokat produkált, noha itt százalékosan nem látványos a növekedés. Részletekért kattintson az alábbi linkre.

http://mapsontheweb.zoom-maps.com/post/156261022443/car-sales-in-the-eu-efta-countries-in-2016-and

autoeladasak-europa.jpg

USA és Magyarország: nem teljes demokráciák

democracy-people.pngImmár az USA sem teljes, hanem sérült (hibás, angolul: flawed) demokráciának számít az Economist Intelligence Unit demokráciaindexe szerint. 2015-ben még 8,05 pontot kapott, és ezzel még éppen belesett a teljes demokráciák kategóriájába, egy évvel később viszont a 7,98 már kevés volt ehhez. De ez nem Trump miatt történt, hanem éppen fordítva: azok az okok, amelyek ide vezettek, tették lehetővé Trump győzelmét is. Úgy mint például: a kormányba és a köztisztviselőkbe vetett bizalom folyamatos csökkenése. Egyébként jelenleg Japán és Franciaország is a 8.0-s határ alatt található (és 2015-ben összesen70 ország rontott a pontszámán). Az első persze Norvégia (9,93), az utolsó Észak-Korea; Magyarország pedig már tíz éve, 2006-ban sem felelt meg a teljes demokrácia minden kritériumának, és most 6,72 pontja van. Interaktív részletekért kattintson az alábbi linkre.

https://www.economist.com/blogs/graphicdetail/2017/01/daily-chart-20

magyarorszag-demokracia-2016.jpg

Mennyit bombáztak az amerikaiak 2016-ban?

bomber-256.pngNos, többet, mint 2015-ben - annak ellenére is, hogy Obamát az a vád érte, hogy nem lép fel elég határozottan külföldön. A célpont elsődlegesen Szíria (ezen valószínűleg senki sem csodálkozik) és Iraq volt (e viszont mintha kevésbé lenne benne a köztudatban). De bombáztak Afganisztánban is, Jemenben... és így tovább. Összesen pedig 3 ezerrel több bombát dobtak le, mint az előző évben. Részletekért kattintson az alábbi linkekre.

https://www.statista.com/chart/7513/us-bombs-dropped-on-foreign-soil/

http://blogs.cfr.org/zenko/2017/01/05/bombs-dropped-in-2016/?ex_cid=SigDig

bombs_dropped_on_foreign_soil_n.jpg

bombing-usa-2016.jpg

A dohányzás globális változásai: egyre jobb üzlet

smoking-128.pngA WHO becslései szerint míg tíz évvel korábban az emberiség egynegyede, 2015-ben már csak az emberiség egyötöde dohányzott, de Indonéziában például még ma is emberek több, mint háromnegyede rendszeresen rágyújt.Afrikában és a mediterrán térségben egyelőre egyre többen és többen dohányoznak, és a számuk (bár arányaiban kisebb) abszolút mértékben nagyobb, mint 2005-ben - ez ma majdnem 950 millió dohányost jelent. Úgyhogy a dohányzásból származó bevételek is majdnem 30 százalékkal nőttel egy évtized alatt. Az alábbi ábra azt is megmutatja, hogy a jelenlegi előrejelzések szerint mire számíthatunk 2025-ig. Részletekért kattintson az alábbi linkre.

https://www.economist.com/blogs/graphicdetail/2017/01/daily-chart-18

smoking-prediction.png

Ha az indiai államokba egy-egy ország lakosságát helyeznénk át

indian_flag.pngMostanában kimondottan népszerűek az olyan térképek, melyek azt mutatják meg, hogy ha az USA egyes államait feleltetnék meg mondjuk GDP vagy éppen a lakosság nagyságát tekintve egyes országoknak, akkor mi lenne a végeredmény. Esetünkben az látható, hogy nem az USA, hanem az egyes indiai államok összlakossága melyik országok összlakosságával egyenlő - és az is, hogy Brazíliától Olaszországon keresztül Törökországig és Mexikóig számos államnak megvan a párja. A végeredmény vitathatatlanul tanulságos - különösen, ha ki akarunk mozdulni egyfajta "nyugatcentrikus" felfogásból. Nagyításért kattintson az alábbi képre.

http://mapsontheweb.zoom-maps.com/post/155850183591/population-of-indian-states-compared-to-countries

india-allamok.png

 

Mennyire (nem) bízunk a CEO-kban világszerte?

ceo-icon.pngA jelek szerint nem nagyon, és ez egy új felmérés szerint jól beleillik abba a tendenciába, mely szerint világszerte egyre szkeptikusabbak vagyunk az üzleti élettel szemben csakúgy, mint a különböző intézményekkel vagy éppen civil szervezetekkel. A helyzet persze országonként nagyon eltérő lehet, és ami a CEO-kat illeti, Indiában például (amely ebből a szempontból listavezető) az emberek 70 százaléka szavaz nekik bizalmat, míg már a második helyen álló Brazíliában is csak kevesebb, mint a felük- a lista alján található Japánban csupán kevesebb, mint az emberek egyötöde. És Nagy-Britanniának vagy éppen Németországnak sincs mire büszkének lennie 28 százalékos bizalom mellett. Nagyításért kattintson az alábbi képre.

https://www.statista.com/chart/7661/global-trust-in-ceos-has-evaporated/

trust_in_ceos.jpg

Térképen a történelem legnagyobb bombázása: Vietnam

bomb_512x512.png1965 és 1975 között az amerikaiak több, mint 7,5 millió tonna bombát dobtak le Vietnamra, Laoszra és Kambodzsára. Ezzel különböző céljaik voltak: az Operation Steel Tiger például a Ho Si Minh utánpótlásellátó útvonalat akarta tönkre tenni (lényegében eredménytelenül), az Operation Rolling Thunder (ez is érdekes név) pedig demoralizálni akarta a kormányt és az embereket - és ismét csak nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Érdemes megfigyelni, hogy miközben ez alatt a tíz év alatt zajlott minden idők legnagyobb bombázása, aközben 1973 után a korábbiakhoz képest elhanyagolhatóvá vált az amerikai légi tevékenység (ide értve pl. a helikoptertámadásokat is). Nagyításért kattintson az alábbi térképre.

http://cooper-thomas.com/portfolio/vietnam-bombing/

vietnam-bombing.jpg

Európa és a kelet-nyugat felosztás: történetileg változó határvonal

compass-b.pngTermészetesen a mai értelemben vett "Európa" fogalma sem szilárdult meg a reformációig, amikor az emberek nem annyira "keresztényként" mint inkább "európaiként" kezdték magukat megkülönböztetni a környező világtól, de azért tanulságos végignézni, hogy az idők folyamán mikor hol húzódott a képzeletbeli választó vonal. A történet ott kezdődik, ahol a "görögök" szembeállították magukat a perzsákkal - és a római rendszeren meg az iszlám előretörésén, illetve az ottomán hódításokon valamint a hidegháború kelet-nyugati szembenállásán keresztül egészen máig tart, amikor kevésbé egyértelműek a határok, mint eddig. Mindenesetre tanulságos észrevenni, hogy az időben mennyire változóak az efféle értelmezések. Nagyításért kattintson az alábbi térképre.

http://www.midafternoonmap.com/2014/09/east-and-west-through-ages.html

kelet-nyugat.png

Mennyire rossz a magyar egészségügyi rendszer?

health-care-icon.pngTermészetesen attól függ, hogy mihez viszonyítjuk: míg Európán belül nem dicsekedhetünk, meglepő módon összességében még mindig több pontot kaptunk, mint Kanada az olyan szempontok alapján, mint pl. a költségek, hatékonyság, eredményesség (ami személy szerint meglep, de a 2010-es adatok szerint így van). Amúgy viszont a hollandok az elsők, a németek másodikok és az izlandiaknak jutott a harmadik, míg nekünk a 22. hely, és a volt szocialista országok közül többek között Csehország és Szlovénia is jócskán megelőzött minket. Szlovákia viszont látványosan rosszabbul teljesít nálunk, és Bulgáriában lehet a legrosszabb betegnek lenni. Nagyításért kattintson az alábbi képekre.

http://mapsontheweb.zoom-maps.com/post/155804215843/european-healthcare-system-ranking

healt-care-system.jpghelalth-care-map.png

Magyas vérnyomás: férfiaknak és nőknek

blood-icon.pngJelenleg így vagy úgy, de minden nyolcadik (!) ember magas vérnyomás következtében hal meg, eközben azonban - nemtől és helytől függően - komoly különbségek vannak még akkor is, ha nagyjából a férfiak negyedével, illetve a nők ötödével ez végez globálisan. Ugyanis Közép- és Nyugat-Európában a magas vérnyomás, mondhatni, férfibetegség, míg a szub-szaharai Afrikában jellemzően női. Részletekért kattintson az alábbi linkre.

https://www.economist.com/blogs/graphicdetail/2017/01/daily-chart-12

magas-vernyomas.png

A kokain és a metamfetamin Európája

drog.pngEgy 60 európai városra kiterjedő felmérés szerint a kokain inkább a nyugat-európai nagyvárosokban népszerű (és azon belül is első sorban Belgiumban és Nagy-Britanniában, illetve egyes északi városokban), a metamfetamin pedig Norvégiában, illetve a cseh és szlovák városokban meg a cseh határhoz közeli Drezdában. És mi is a metamfetamin-zónába esünk. És persze - nem különösebben meglepő módon - erősen eltérő a hétköznapi, illetve hétvégi kábítószer-fogyasztás is - részletek az alábbi térképeken.

https://www.washingtonpost.com/news/worldviews/wp/2016/12/16/europes-illicit-drug-problem-visualized/?utm_term=.710c30285794

cocaine.JPG

metaf.JPG

drog-hetkoznap.JPG

drog-hetvegen.JPG

süti beállítások módosítása