szórakoztató infografikai blog


A világ felosztása amerikai katonai parancsnokságok szerint 1996-ban

2016. december 06. - zoltan galantai phd

army-officer.pngEz a térkép azt mutatja meg, hogy az Amerikai Védelmi Minisztériumon belül a Föld mely részei melyik katonai parancsnokságokhoz tartoznak. A USCENTCOM-hoz (más néven): CENTKOM például a Közel-Kelet, Észak-Afrika és Ázsia egyes részei, így többek között Afganisztán és Irak is, tehát a különböző iraki háborúk (a Sivatagi Vihar Hadművelettől az Eredendő Megoldásig bezárólag) is a USCENTOM égisze alatt folytak. a USACOM (United States Atlantic Command, mai nevén:  United States Joint Forces Command) az atlanti térségért felelős - és így tovább. Természetesen akad olyan térség is, amely egyik parancsnoksághoz sem tartozik - részletekért kattintson az alábbi képre.

https://www.loc.gov/resource/g3201r.ct002377/

usa_commands.jpg

Valóban összekapcsolt világ

network-icon.pngAz alábbi térkép azt mutatja meg, hogy valóban - és valóban sokféle módon - összekapcsolt Földön élünk. Ott vannak például a gyorsvasutak, az olajvezetékek, folyók, magasfeszültségű vezetékek stb., és persze nem csak azt nézhetjük meg, hogy jelenleg milyen kapcsolatok vannak az egyes országok/területek között, de azt is, hogy pl. a tervek szerint hol fog új kőolajvezeték vagy csatorna épülni. Az összhatás lenyűgöző - nagyításért kattintson az alábbi képekre; további részletekért az alábbi linkre.

https://worldmap.harvard.edu/maps/connectography

Magyarország és a világ "konnektivitási" térképe:

connected-hungary.jpgconnected-world.jpg

Ahol a legmesszebb vagyunk a Föld középpontjától

europe-icon.pngMármint amíg a Föld felszínén maradunk, és ehhez persze nem a Himalája legmagasabb pontjára kell felkapaszkodnunk. Hanem a Csimborasszóra Ecuadorban - ugyanis a Föld nem tökéletesen gömbölyű, és a sugara 21 km-rel nagyobb az Egyenlítőnél, mint a pólusoknál. Ebből a szempontból a Kilimandzsáró is "jó helyen" van; csakúgy, mint további tűzhányók ismét csak Ecuadorban és Peruban.Az alábbi térképen a Föld középpontjától való távolságot színek jelölik: a fehér van a legmesszebb és a fekete a legközelebb. Nagyításért kattintson a képre.

http://mapsontheweb.zoom-maps.com/post/153127043869/distance-to-the-centre-of-the-earthmore-by

foldkozeppont.jpg

Majdnem mindenki ezen a félgömbön él

globe-icon.pngEgészen pontosan: az emberiség 93 százaléka, ha megfelelően elforgatjuk a földgömböt. Egyébként az is elmondható, hogy 88 százalék jut a nyugati féltekére; illetve 82 százalék a keletire. Ami, akárhogy is nézzük, azt jelenti, hogy a Föld egyik (leginkább vízzel borított) fele leginkább üres. Szóval nem feltétlenül kell a Marsig mennünk, ha kolonizálni akarunk - feltéve persze, hogy nem tesszük közben tönkre. Nagyításért kattintson az alábbi linkre.

 http://www.radicalcartography.net/index.html?human-hemisphere

human-hemisphere.jpg

human-population-2000.JPG

 

A teljes Föld zajtérképe

noise.pngÉs ennek megfelelően annak a környéknek a zajtérképe is, ahol mi lakunk/élünk vagy dolgozunk. A térkép (amely értelemszerűen a Google Maps-et használja) természetesen nem közvetlen méréseken alapul: ezt az egész világesetében azért eléggé nehéz lenne megcsinálni. Hanem azon, hogy pl. hol milyen forgalmas utak vannak, és azoknak mennyi lehet a zajszennyezése. Vagyis arra biztosan jó, hogy megnézzük, a környékünk mennyire zajos (én a BME környékét választottam), de a túl hangosan zenét hallgató szomszéd meg az utcai randalírozás azért biztos nem látható rajta. Részletekért kattintson az alábbi képre.

http://lukasmartinelli.ch/maps/noise-pollution.html#14/47.4780/19.0589

vilag-zajterkepe.jpg

 

Fehér foltok a Földön 1881-ben

globe-new.pngPontosabban sötétre satírozottak, mert Verne könyvében (A Tizenkilencedik század nagy felfedezőiben) így jelölték. Bár ez minden bizonnyal köztudott, azért érdekes látni, hogy ekkor még a nyugatiak számára ismeretlen volt az Arktisz és az Antarktisz mellett nem csupán Afrika legnagyobb része, de Ausztrália is a partvidékektől eltekintve (miként ebben az időben az az alapszabály, hogy ha nem ismerünk valamit, akkor legfeljebb a partvidékét ismerjük, de beljebb még nem jártunk). És persze Latin-Amerikában is voltak még jócskán felderítetlen területek, noha Kolumbusz közel négyszáz évvel korábban fedezte fel az Újvilágot. Nagyításért kattintson az alábbi képre.

http://www.gutenberg.org/files/26658/26658-h/26658-h.htm

unknown-world-1881.jpg

Ennyi élelmiszer megy pocsékba

food-icon.jpgEz az ennyi globálisan majdnem az összes egyharmada, vagyis 1,4 milliárd tonna évente. Ebből a szempontból összességében nincs különbség a fejlett és a fejlődő országok között, és a legnagyobb ételkidobók között nem csak Ázsiát találjuk ott (Kína, Japán, Dél-Korea), de Délkelet-Ázsia mellett Európát és Oroszországot is. A különböző helyeken természetesen különbözőek a problémák: a fejlett országoknál például a mezőgazdasági túltermelés; a fejlődőeknél pedig az, hogy nem tudják megfelelően kezelni mondjuk a gyorsan betakarítandó, nagy mennyiségű termést. Részletekért kattintson az alábbi képre.

http://www.popsci.com/article/science/how-world-wastes-food-infographic

foodwaste.jpg

 

 

A felmelegedés steampunk gépezete

gw.jpgEbben az interaktív ábrában nem (csak) az a lenyűgöző, amit mutat, hanem az is, ahogy. Mintha csak egy klasszikus steampunk gépezetet nézegetnék ugyanis, ahol például a széndioxid-kibocsátás növekedése az egyik műszer mutatóját mozdítja el; egy másik azt jelzi, hogy 2012-ben az üvegházhatást kiváltó gázok kibocsátásának hány százaléka származott az EU-tól, az USA-tól és Kínától (sorrendben 4,1; 5,8 és 10,7 százalék). Meg, hogy mennyi olvadt el az arktikus jégből; hogyan változik a tengerszint - és így tovább. Ha az adott műszerre klikkelünk, akkor további ábrák/szövegek segítenek a megértésben - részletekért kattintson az alábbi interaktív képre.

https://www.washingtonpost.com/graphics/national/gauging-climate-change/

felmelegedes-gepezete.jpg 

Kiket érdekel a legkevésbé a felmelegedés?

gw.jpgMármint melyik országok lakóit? és persze az is jó kérdés, hogy a felmelegedés (vagy éghajlatváltozás, ha úgy jobban tetszik) iránti közömbösség mivel korrelál? Amire az a válasz, hogy leginkább a széndioxid-kibocsátással. A legjobban a latin-amerikaiakat, valamint az afrikaiakat foglalkoztatja a dolog: egészen pontosan a brazilokat, ugandaiakat, Burkina fasoiakat, Fülöp-szigeteiket és ghánaikat. A kínaiak mellett pedig az ausztrálok, angolok, németek, izraeliek és lengyelek izgatják a legkevésbé magukat. Nagyításért kattintson az alábbi képre.

http://www.pewresearch.org/fact-tank/2015/11/05/what-the-world-thinks-about-climate-change-in-7-charts/

felmelegedes.jpg

Slumok bolygója

visko.gifA slum/nyomornegyed nem új jelenség: a fogalom már a 19. század elején megjelent. Új viszont, hogy hányan laknak benne. Röviden: az abszolút számokat tekintve egyre többen, és persze első sorban az ún. fejlődő világban: 1990-ben 650 millióan éltek olyan körülmények között, ahol a legalapvetőbb feltételek (pl. iható víz) sem volt meg; tíz évvel később 760 millióan; és ez a szám 2012-re 863 millióra nőtt. A szub-szaharai Afrikában a városlakók közel kétharmada slumlakó; és vannak olyan afrikai országok is, ahol a 90 százalékuk.Ugyanakkor jó hír, hogy a fejlődő országok slumlakóinak száma abszolút mértékben nő ugyan, arányaiban viszont csökken: 1990-ben 46, ma viszont "csak" 33 százalék. Nagyításért kattintson az alábbi képre.

http://forum.eionet.europa.eu/nrc-flis/library/consultation-countries/gmt-update-2013/gmt2-living-urban-world/gmt2-living-in-an-urban-world/2.2-urbanisation-trends

slums.png

Sosem éltünk még ilyen jól

poverty.pngMármint globálisan és a World Bank adatai szerint, melyekből az derül ki, hogy míg 1900-ben 1990-ben közel 2 milliárdan éltek kevesebb mint napi 2 dollárból, addig ez a szám (a populációnövekedés ellenére) "mindössze" 700 millióra csökkent (ami egyébként még így is azt jelenti, hogy kb. minden tizedik ma élő ember nyomorog). A legtöbb szegény még mindig a szub-szaharai Afrikában található, miközben az arányuk 50 százalékról 35-re csökkent. Más szavakkal immár az ottaniaknak sem a fele, hanem "csak" a harmada van extrém rossz helyzetben.A képet egyébként árnyalhatja (és komorabbá teheti), hogy a közel-keleti országokból aktuálisan nincs adat az ott uralkodó konfliktusok miatt, illetve az is, hogy összességében csak az országok feléből vannak megbízható adatok. További részletekért kattintson az alábbi linkre.

https://www.washingtonpost.com/news/worldviews/wp/2015/10/05/for-the-first-time-less-than-10-percent-of-the-world-is-living-in-extreme-poverty-world-bank-says/

poverty-2015.jpgsnap_2015-10-06_at_08_51_33.png

Hová utazz, hogy fiatalnak érezhessed magad?

old-man.jpgMármint azért, mert a körülötted lévők átlagosan öregebbek nálad. Vagyis: a kérdés az, hogy melyik országban mennyi az átlagéletkor. Ez nálunk majdnem pontosan annyi, mint a svédeknél (nekünk, 41,1, nekik 41,2 év), és nem különösebben meglepő módon az európai "korelnökök" a németek a maguk 46,1 évével. De azt is érdemes észrevenni, hogy az észak- és közép-amerikai térségben mennyire csökken az átlagéletkor északról dél felé haladva (Kanadától Mexikóig több mint 14 évvel), és azt is, hogy Közép-Afrikában egy magyar egyetemista is idősebb lenne az átlagnál. A világ legfiatalabb országában, Nigerben az átlag alig több, mint 15 év... úgyhogy itt már egy magyar érettségiző is az idősebbek közé tartozna. Részletekért kattintson az alábbi képre:

http://www.globalpost.com/dispatch/news/health/140904/map-youth-elderly-world-political-unrest-economy-unemployment

media-age-europe.jpg

 

Ha a legnépesebb országok kapnák a legnagyobb területűeket

globe_1.pngAz ötlet kézenfekvő, az eredmény pedig kimondottan szórakoztató: Oroszország helyére Kína kerülne (ezzel egyben európai nagyhatlommá is válva), Ausztrália Pakisztáné lenne Kanadába pedig India költözne át, míg Magyarország helyére Dánia (azt, ha valakinek van türelme hozzá, keresse ki maga a térképen, hogy mi melyik mai országot kapnánk). Az USA viszont a jelek szerint éppen jó ott, ahol most van, mert maradna (akárcsak Jemen, Brazília és Írország is).Részletek: http://yourtubenews.ning.com/forum/topics/weird-map-of-the-world-s-countries-rearranged-by-population

Nagyításért kattintson az alábbi képre:

wordmap-nagysag-populacio.jpg

 

 

Iszlám hitűek Európában

minaret.jpgAz EU-n belül természetesen Német- és Franciaországban vannak a legtöbben - azt viszont valószínűleg kevesebben tudják, hogy míg az európai országok közül Oroszország vezet a létszámot illetően (14 millió), addig százalékosan Ciprus után (több, mint 25 százalék) Bulgária áll a második helyen (majdnem 14 százalékkal). Az előrejelzések szerint ha a jelenlegi tendencia folytatódik, akkor 2030-ra Európa lakosságának 8 százalékát fogják adni. Magyarországon viszont jelenleg - miként már szó volt róla - a populáció kevesebb, mint 0,1 százaléka iszlám hitű. Összehasonlításként a második térképen megnézhető az is, hogy hol/melyik régióban vagy földrészen hányan vannak (Európában kb. 43,5 millióan). Részletekért kattintson az alábbi képekre.

http://www.pewresearch.org/fact-tank/2015/01/15/5-facts-about-the-muslim-population-in-europe/

muslims-in-europa.jpg

 http://www.pewresearch.org/fact-tank/2013/06/07/worlds-muslim-population-more-widespread-than-you-might-think/

muslim_distribute.png

 

 

Globális időjárás-Föld

earth-icon1.jpgMondhatni, ahogyan még soha nem láttuk: szuperkomputerek által feldolgozott adatok alapján majdnem valós időben és interaktívan megnézhetőek a Föld aktuális széláramlásai. Mindezt a legkülönbözőbb és olykor a kívülállók számára meghökkentő vetületekben, miközben a széljárások megjelenítését kombinálhatjuk a hőmérséklettel vagy éppen a tengerszinti légnyomással; és így tovább. (ehhez az "earth" feliratra kell ráklikkelni bal oldalon, alul). Az interaktív földmodell eléréséhez kattintson az alábbi képre.

http://earth.nullschool.net/

szelorveny-fold5.jpg 

szelorveny-fold3.jpg

 

Szex: hány éves kortól?

lovers.jpgVitathatatlanul érdekes kérdés és nem kevésbé vitathatatlanul érdekes válaszok egy 2009-es kutatás eredményeként 44 országra lebontva. Eszerint Izlandon kerül sor az első szexuális együttlétre a legkorábban: kevesebb, mint 16 évesen; legkésőbb pedig Kínában és Indiában (az előbbiben kicsivel több, mint 22, míg az utóbbiban majdnem 23 éves korban). Magyarország nem szerepel a listán, de az interaktív térképből annyi azért kiderül, hogy Ausztriában, Szlovákiában, Horvátországban 17 és 18 éves között fekszenek le először egymással a fiatalok. Kattintson a képre a részletekért.

http://chartsbin.com/view/xxj

 average.jpg

 

 

Földrészek és országok: valójában mekkora?

earth-icon.jpgAzt, hogy mekkorának látszik egy térképen; illetve mekkora a valóságban, nagymértékben befolyásolja, hogy egy gömböt nem lehet (és így a Föld felszínét sem) síkban torzulásmentesen kiteríteni, tehát választanunk kell a szög- és területtartó megoldás között. Mivel pedig a navigációhoz az előbbi fontosabb, például a Mercator-féle vetület is szögtartó – az alábbi, interaktív alkalmazáson viszont a két bal oldali gömböt forgatva „élőben” tudjuk összehasonlítani, mondjuk, Brazíliát és Európát. A végeredmény kimondottan elgondolkozató tud lenni; kattintson az alábbi képre az interaktív felületre való eljutáshoz.

http://bl.ocks.org/zanarmstrong/raw/caa2da1ea1558cdc3357/#scale=527¢er0=-56.44,-17.1¢er1=6.07833,53.2052

crp-earth-aranyaok.jpg

Adósságóra

adossag-earth.jpgAz adósságóra azt mutatja meg, hogy egy adott pillanatban egy adott országnak mennyi adóssága van.Lekérdezhetjük például Görögországot (ami ma kiemelt fontosságú témának számít) vagy éppen Magyarországot is; illetve, ha ahhoz van kedvünk, azt is figyelemmel kísérhetjük, hogy miként nő másodpercről másodpercre a világ adóssága. Kattintson az alábbi képre (amint a 2015. június 30-i, helyi idő szerint valamivel reggel fél 8 előtti adat látható) az interaktív adósságóra eléréséhez (amely egyébként időnként azt is kiírja, hogy azóta eltelt másodpercekben, hogy elkezdtük nézni az adósság-órát, mennyit növekedett a végeredmény).

http://www.nationaldebtclocks.org/

adossag-ora.jpg

Migráció: a világ 2014-ben

immigrant-s.jpgBár jelenleg nálunk is forró téma a migráció - és ennek megfelelően sokat is foglalkozunk vele, miként a New York Times alábbi tréképén látható, a menekültek túlnyomó része csak a legközelebbi országig jut el (amely sokszor szintén szegény); a szíriaiak elsődleges célországai pedig leginkább Törökország, Libanon, Irak. Az ENSZ jelenleg 60 millió menekültet tart nyilván; közülük mintegy 14 millió 2014-ben kelt útra. Kattintson az alábbi képre további részletekért.

http://www.nytimes.com/interactive/2015/06/21/world/map-flow-desperate-migration-refugee-crisis.html

 

world-migracio-global.jpg

Ahol az emberiség több, mint fele él

earth.jpgAz alábbi kép annyira egyszerű és egyértelmű, hogy nincs sok magyarázni való rajta, bár persze eléggé elgondolkoztató (2013-ból származik amúgy, és a Washington Post azon 40 térkép között említette, melyet mindenkinek ismernie kellene, noha az iskolában nem tanítják). Kattintson az alábbi képre nagyításért.

https://img.washingtonpost.com/wp-apps/imrs.php?src=https://img.washingtonpost.com/blogs/worldviews/files/2013/08/population-map.jpg&w=1484

ahol-tobben-laknak.jpg