szórakoztató infografikai blog


Az Iszlám Állam támogatottsága az iszlám országokban

2016. március 07. - zoltan galantai phd

terrorist.jpgAz alábbi statisztikából az derül ki, hogy Szíriában, ahol 2015-ben a legnagyobb támogatottságot élvezte, minden ötödik ember értett egyet az Iszlám Állammal, míg Törökországban a lakosok kevesebb mint 10 százaléka (az pedig más kérdés, hogy ezt valójában soknak vagy kevésnek tekintsük-e). Indonéziában, a világ legnépesebb iszlám országában ugyanez a szám 4 százalék; Egyiptomban 2 és Iránban nulla (amely, lévén teles egészében siíta, értelemszerűen szemben áll a szunnita alapú Iszlám Állammal). Nagyításért kattintson az alábbi képre.

https://www.statista.com/chart/4227/support-for-isis-in-muslim-countries/

isis_in_muslim_countries_n.jpg

Melyik országban van a legtöbb mérnökhallgató?

gears.jpgA World Economic Forum szerint ha elhagyjuk Indiát és Kínát (ahonnét nem sikerült adatokat gyűjteni), akkor magasan Oroszország a listavezető több mint 450 ezerrel. Az USA a második helyen áll (kb. 240 ezer), miközben itt kétszer annyian élnek, mint Oroszországban. A harmadik helyen pedig (és ez talán még meglepőbb) Irán áll alig néhány ezerrel lemaradva az Amerikai Egyesült Államok mögött (miközben itt harmada annyian élnek, mint az USA-ban). A kép forrása:

http://www.statista.com/chart/3559/the-countries-with-the-most-engineering-graduates/

mernokhallgatok.jpg

 

 

Nem újságírónak való vidék

journalist.png1992 óta több, mint 1 100 újságírót öltek meg a világ különböző pontjain, és az esetek több mint felében senkit nem vontak felelősségre ezért. Idén a Charlie Hebdo elleni támadás kapta legnagyobb nyilvánosságot, eközben azonban összességében Irán a leghalálosabb hely egy újságírónak (az idők folyamán közel 170 áldozattal) ; Szíria pedig a második leghalálosabb több mint 80-nal, míg a harmadik a Fülöp-szigetek (77 megölt újságíró). Európában ebből a szempontból Oroszország a legrosszabb (56 halott – ezzel még Kolumbiát is megelőzve). Részletekért kattintson az alábbi, interaktív képre.

https://www.washingtonpost.com/graphics/investigations/journalists-in-peril/journalist-deaths/

dead-journalist.png