szórakoztató infografikai blog


Ki támogatná egy európai hadsereg gondolatát?

2016. november 28. - zoltan galantai phd

soldier.pngTermészetesen vannak, akik különböző okokból kimondottan nem - például Anglia és Svédország (itt a nem azt jelenti, hogy az emberek legalább 20 százaléka ellene van). És persze az állást sem pro, sem kontra nem foglalók mellett ott vannak azok is, akik határozottan jó ötletnek tartanák egy európai hadsereg felállítását (tehát 20 százalék vagy több erre szavazna): például Románia, Lengyelország, Franciaország - meg mi, magyarok. Nagyításért kattintson az alábbi térképre.

http://mapsontheweb.zoom-maps.com/post/153639018205/support-for-an-eu-army

european-army.png

 

Haderő: Ukrajna vs Oroszország

army.jpgA menekültválság lassanként minden mást háttérbe szorítani látszik – ehhez képest az ENSZ éppen most számolt be róla, hogy Ukrajnában közel 8 ezren haltak meg 2014. áprilisa óta az ukrán – orosz összecsapások miatt, illetve közel 18 ezeren sebesültek meg, és ez szintén óriási humanitárius katasztrófa. Az ottani helyzettel kapcsolatban érdemes egy pillantást vetni az ukrán – orosz erőviszonyokra is: ebből az infografikából nem csak azt tudhatjuk meg, hogy miközben Oroszországban durván háromszor annyi ember él, mint Ukrajnában, az orosz hadseregben több mint ötször többen szolgálnak (több, mint háromnegyed millióan). A katonai költségvetésük pedig közel az ötvenszerese az ukránokénak; nekik van atomfegyverük, az ukránoknak nincs – és így tovább. Az összeállítás 2014-es, de olyan sok minden feltehetően nem változott meg azóta. Nagyításért kattintson az alábbi képre.

http://edition.cnn.com/interactive/2014/03/world/infographic-ukraine-russia-military/

ukraine_military.jpg

 

 

A világ legnagyobb munkáltatói

army.jpgNem, nem valamelyik mega-multi korporáció. 2015-ben a listát az amerikai hadügy vezeti (Department of Defense) 3,2 millió alkalmazottal, és a második helyen egy másik hadsereg áll (Kína, 2,3 millió ember). A harmadik a Walmart több, mint 2 millióval, és az McDonald's "csak" a negyedik (1,9 millió alkalmazott, vagyis még mindig több, mint ahányan jelenleg Budapesten vagy Bécsben élnek). Ezen a top tízes listán egyébként mindössze három nem állami szerv található (a harmadik nem állami és egyben a rangsorban tizedik egy tajvai illetőségű elektronikai cég, a Foxconn 1,2 millió alkalmazottal). Nagyításért kattintson az alábbi képre.

http://dailyinfographics.eu/worlds-biggest-employers/

largest_employers.jpg