szórakoztató infografikai blog


2016 IT-milliárdosai: nem csak amerikaiak

2016. augusztus 15. - zoltan galantai phd

computer-mouse.pngBár azért túlnyomó részben azok. A leggazdagabb, természetesen Bill Gates közel 80 milliárd dolláros vagyonával; Zuckenberg a Facebook-kal a harmadik helyet szerezte meg, míg a tizedik helyen álló Michael Dell-nek kb. négyszer kevesebb jutott, mint a Microsoft alapítójának. Ami pedig igazán érdekessé teszi ezt a listát: a top tíz közül ugyan nyolcan észak-amerikaiak, viszont két kínai is ott van a legnagyobb IT-milliárdosok között az Alibabával, illetve a Tencenttel (melyről talán nem is mindenki hallott). Értsd: Kína eléggé nagy piac ahhoz, hogy valaki ottani, "lokális" szolgáltatásokkal globális szupergazdaggá váljon.Nagyításért kattintson az alábbi képre.

https://www.statista.com/chart/5479/tech-billionaires-2016/

tech-richest.jpg

 

Orosz milliárdosok tündöklése és nyomorúsága

kreml.pngAz orosz milliárdosokat szokás a 19. század végi, 20. század eleji amerikai rablóbárókhoz hasonlítani, Alig valamivel több mint 10 év alatt az 1996-os nulla helyett már 87-en voltak, és összesen 500 milliárd dollár vagyonra tettek szert. A létszámuk egy időben elég jól követte a világ Forbes által jegyzett milliárdosai számának ingadozását - ami viszont nem jelenti azt, hogy ne kb. kétszer annyian lettek volna, mint az Oroszország különböző paramétereit tekintve várható lenne; és azt sem jelenti, hogy ne változna az idők folyamán, hogy miből halmozzák fel a vagyonukat. A fosszilis tüzelőanyag- és fémmilliárdosok például jelenleg visszaszorulóban vannak, míg a kemikáliák (vagy éppen a bank szektor) jól teljesítenek. És hogy miért "nyomorúság"? Mert ha az utóbbi időben viszont a világ milliárdosaihoz viszonyítva határozottan visszaesőben van a számuk. Nagyításért kattintson az alábbi képre.

http://www.economist.com/blogs/graphicdetail/2016/05/daily-chart-16?fsrc=rss

orosz-milliardosok.png

Milyen nemzetiségű a legtöbb milliárdos nő?

women-computer.pngMármint azok, akik a saját erejükből lettek azzá, valószínűleg nem olyanok, mint amilyenre tippelnénk. A világon jelenleg 73 milliárdos nő él, és közülük nem kevesebb mint 49 kínai. A második helyen az USA áll 15-tel (ami egyébként a népesség arányait tekintve kb. ugyanakkora), a harmadik helyen pedig Nagy-Britannia (3 milliárdos nővel), Spanyolországból kettő, Ausztráliában, Brazíliában, Olaszországban és Nigériában pedig egy-egy származik. De sem egy orosz, sem egy japán, sem egy német nincs - és így tovább. Nagyításért kattintson az alábbi képre.

 https://www.theatlas.com/charts/EJfQIMxZe

milliardos-no.jpg