szórakoztató infografikai blog


PISA: hasonlítsd össze más országgal

2016. december 09. - zoltan galantai phd

student-2.jpgAz utóbbi napokban sok figyelmet kapott Magyarország PISA-teljesítménye. Az alábbi térkép egyfelől jól láthatóan mutatja meg, hogy az egyes országok hol állnak matematikából, természettudományból stb. Másfelől persze az is jól látható, hogy nem az egyes országok, hanem az egyes térségek mennyire teljesítenek jól/rosszul, és megtehetjük azt is, hogy az egyik országot egy másikkal hasonlítjuk össze (interaktív módon), miként például én tettem Magyarország és Ausztria esetében. Részletekért kattintson az alábbi linkre; nagyításért kattintson az alábbi képekre.

https://www.compareyourcountry.org/pisa

pisa-globalisan.JPG

pisa-sceince.JPG

pisa-compare.JPG

Akiknek többje van az egyetmi alapképzésnél Európában

education.pngVagyis: akik a három éves egyetemi alapképzés után (BSC/BA) még valami mást is elvégeztek - ez természetesen csak a bolognai folyamat óta értelmezhető kérdés.És ismét csak természetesen: miközben az egyes országokon belül is jelentősek a különbségek, vannak, akik meglehetősen jól állnak: például London, Oxfordshire, Helsinki, Zürich és Oslo környékén akár az emberek több, mint fele végzett egyetemi alapképzés után még valamit, míg például Olasz- és Törökország egyes részei kimondottan rosszul teljesítenek. Ebből a szempontból sajnos Magyarország sem tartozik az élmezőnybe. Nagyításért kattintson az alábbi képre.

https://jakubmarian.com/percentage-of-population-with-completed-tertiary-education-in-europe/

tertiary-education.jpg

 

USA: a börtön drágább az iskolánál

jail.pngBár az utóbbi évtizedekben csökken az USA-ban elkövetett bűncselekmények száma, a bebörtönzötteké nőtt, és jelenleg arányaiban jóval többet költenek a börtönökre, mint az alap- és középfokú iskolákra. 1991-ben száz ezer emberre 1311 elkövetés jutott, míg 2013-ban csak 689, viszont mintegy 2,3 millió ember ült börtönben, és ez rabonként több mint 31 ezer dollárba került, bár államról államra erősen változik, hogy pontosan mennyibe. A legdrágább a New York-i börtönök fenntartása (60 ezer dollár/fő), míg a legolcsóbb Kentucky-ban bebörtönzöttnek lenni (valamivel több mint 14,5 ezer dollár). És még ez is több, mint amennyi egy átlagos iskolásra jut (ami egyébként államról államra kevésbé ingadozik, mint a börtön költségei). Nagyításért kattintson az alábbi képre.

https://knoema.com/infographics/odgnikf/us-prison-costs-grossly-exceed-public-education-spending

prison-costs_public_education_usa.png

borton-vs-oktatas-usa1.jpg

A jó tanár: mennyit dolgozik/mennyit keres?

tanar.pngMÁrmint az OECD-országokban. Japánban és Dél-Koreában például jól keresnek, de nagy különbségek vannak a munka mennyiségében (az előbbiben 37, míg az utóbbiban 54 óra hetente). A legrosszabbul fizetett tanárok (Észtország) diákjai eközben jobban teljesítenek a PISA-felmérésben, mint a (munkaórára lebontva) ötször annyit kereső hollandoké.Az OECD-országok kétharmadában egy tanár, ha több pénzt szeretne, akkor érdemes lenne Hollandiába költöznie - vagy pedig többet kell dolgoznia .Az infografikából az is kiolvasható, hogy hol mennyi egy tanár jövedelme;heti hány órát tölt munkával, és mennyire számít az eredményesnek. Kár, hogy Magyarország nem szerepel rajta. Részletekért kattintson az alábbi képre.

http://www.economist.com/blogs/graphicdetail/2016/04/daily-chart-18?fsrc=rss

kozepiskola.jpg

 

Melyik országokban a legrosszabb a matematika oktatása?

math-icon.pngA felmérés OECD-országokban készült: 18 - 29 évesek matematikatudását vizsgálták, és az eredmény az volt, hogy a legrosszabbul az USA teljesít: a fiatalok közel harmadának gondjai vannak a számolással. A legjobban pedig Japán, illetve Dél-Korea: ezekben az országokban a fiatalok durván 7 százaléknak voltak nehézségei. Azt mindenki döntse el maga, hogy valójában sok-e vagy kevés, ha minden tizennegyedik ember zavarba jön egy alapfokú matematikai művelettől... Magyarország sajnos nem szerepelt a felmérésben, pedig érdekes lett volna tudni, hogy mi hogyan állunk. Nagyításért kattintson az alábbi képre.

https://www.statista.com/chart/4343/the-countries-struggling-the-most-with-math/

countries_struggling_the_most_with_math_n.jpg

Nők az EU-s felsőoktatásban

olvasok.jpgAz adatok szerint 100 Eu-s, felsőoktatásban tanuló férfira átlagosan 121,6 nő jut. Magyarországon ez az arány 124,7, míg a két szélsőség: Lengyelország, ahol majdnem másfélszer többen vannak a nők (149,1), illetve Görögország, ahol viszont kevesebben vannak a férfiaknál (96,6). Amúgy pedig az Eu-ban ma már többen vannak a felsőfokú diplomát szerző nők; viszont a mérnökök alig valamivel több, mint egynegyedét adják, és más szempontokból is (pl. fizetés) rosszabb helyzetben vannak a férfiaknál. Részletekért kattintson az alábbi képre: http://www.europarl.europa.eu/news/hu/news-room/content/20150305IFG31557/html/Infografika-n%C5%91k-a-fels%C5%91oktat%C3%A1sban-%C3%A9s-a-munkaer%C5%91-piacon

nok-_munkaeropiac.jpg