szórakoztató infografikai blog

közgazdasági vizualizáció


A világ vallásai 2050-ben

2017. január 05. - zoltan galantai phd

prayer.pngEgy felmérés szerint előreláthatóan az iszlám fog a legsikeresebben híveket szerezni (és az egyetlen vallás lesz, amely gyorsabban növekszik, mint a populáció), míg a leginkább a vallástalanok fognak arányaikat, illetve abszolút számaikat  tekintve visszaesni. Mindez nem jelenti azt, hogy 2050-ben nem a keresztények lesznek létszámfölényben - azt viszont igen, hogy az eddigi keresztény előny igencsak lecsökken. Viszont 2050-ben is a hindu lesz a harmadik legnagyobb vallási csoport - azt pedig, hogy ezt követően hogyan fognak alakulni az arányok, még akkor is nehéz lenne megmondani, ha addig úgy változnának, ahogyan most feltételezzük. Nagyításért kattintson az alábbi képekre.

http://www.pewforum.org/files/2015/03/PF_15.04.02_ProjectionsFullReport.pdf

novekvo-vallasok.png

future-religions.JPG

religions-table-future.JPG

Ahol több a keresztény, ott többet járnak iskolába

school-icon_1.pngA világ átlagát tekintve egy keresztény 9,3 évet tölt iskola padban, míg azokban az országokban, ahol a keresztény vallás kisebbségben van, csupán 7,3 év az átlag, de helytől függően persze elég nagyok az ingadozások. Az USA-ban, ahol a 2010-es 267 millióról 250-re 287 millióra fog emelkedni a kereszténység híveinek száma, ez majdnem 13 év tanulást jelent (a keresztény többséggel rendelkező országok közül egyébként Németország a listavezető 13,6 évvel). Ugyanekkor a szub-szaharai Afrikában, ahol a néhány évvel ezelőtti 510 millió helyett a század közepére várhatóan 1,1 milliárd keresztény lesz, átlagosan alig 6 évig tanulnak. De természetesen óvatosan kell bánni az afféle közvetlen és direkt összefüggések feltételezésével a tanulás és a vallás között, mint mondjuk: a sok oktatás kereszténnyé tesz (vagy fordítva), mert attól, hogy együtt jelennek meg, nem szükségszerű, hogy az egyik a másik oka legyen. Nagyításért kattintson az alábbi képre.

http://pewresearch.tumblr.com/post/154722203933/globally-christians-have-spent-93-years-in

vallas-es-iskola.JPG

Az USA vallási térképe - a kereszténység nélkül

pray.pngHatározottan szellemes kérdés: hogyan nézne ki az Amerikai Egyesült Államok vallási térképe, ha lehagynánk róla a kereszténységet (a mormonokat is ideszámítva), és csak a többi, az országban meghatározó irányzatot tüntetnénk fel? Az amerikaiak 70 százaléka kereszténynek vallja magát, és közel az összes amerikai fele protestáns. Ugyanekkor az összlakosság több mint 20 százalékában ateista, agnosztikus, felekezeten kívüli stb.; és csak a maradék kevesebb mint 10 százalékon osztoznak a nem keresztény vallások. A két "ábrahámi vallás": a judaizmus és az iszlám ebből összesen majdnem 3 százalékot tesz ki (kétszer annyi zsidó, mint muszlim hívővel), de az iszlám dominálja a legtöbb: összesen 20 államot (ismét csak ha kihagyjuk a kereszténységet), míg a judaizmus 15 és a buddhizmus 13 államban van hangsúlyosan jelen. De megemlítendőek a a hinduk (2 államban) és a Baha'i is (egy államban). Részletekért kattintson az alábbi képre.

http://bigthink.com/strange-maps/america-without-christians-buddhist-west-muslim-south-jewish-northeast

america_without_christians.png 

Vallásos vagy? És nő vagy férfi vagy?

prayer.jpgA jelek szerint egyáltalán nem mindegy, hogy az ember milyen nemű, ha vallásos, ugyanis a különböző vallások hívei között különböző arányban fordulnak elő például a hetente templomba/imaházba járó férfiak és nők (az előbbiek kékkel, az utóbbiak sárgával jelölve az alábbi képen). Emellett aközött is jelentős különbség van a nemeket illetően, hogy ki imádkozik naponta az egyik vagy a másik (esetünkben a kereszténység vagy az iszlám híveként), és így tovább egészen addig, hogy sok országban a nők vallásosabbak a férfiaknál. Az adatokat nem csak interaktívan, de táblázatos formában is lekérdezhetjük. Részletekért kattintson az alábbi képre.

http://www.pewforum.org/interactives/religion-gender-world/

nem-es-vallas.jpg

Kiből lesz pápa?

popesilhouette.jpgMármint milyen nemzetiségűből. A képlet nagyon egyszerű: ha a bíborosok kollégiumába több országból kerülnek be a tagok, akkor nő annak a valószínűsége, hogy nem olasz származású lesz a pápa. Sőt. Az 1920-as évektől több mint 50 éven keresztül kizárólag itáliaiakat választottak meg, azóta viszont egy lengyelt; egy németet és egy argentint- vagyis közel negyven éve egyetlen olaszt sem, és nem mellékesen, mondhatni, mostanra vált igazán nemzetközivé a katolicizmus: immár több Latin-amerikai és karibi keresztény él a Földön, mint ahány európai. Részletekért kattintson az alábbi képre.

http://visualoop.com/infographics/catholic-leadership-is-more-diverse-than-ever

 Bíborosok aránya:papacy.jpg

 

süti beállítások módosítása