szórakoztató infografikai blog

közgazdasági vizualizáció


A világ vallásai 2050-ben

2017. január 05. - zoltan galantai phd

prayer.pngEgy felmérés szerint előreláthatóan az iszlám fog a legsikeresebben híveket szerezni (és az egyetlen vallás lesz, amely gyorsabban növekszik, mint a populáció), míg a leginkább a vallástalanok fognak arányaikat, illetve abszolút számaikat  tekintve visszaesni. Mindez nem jelenti azt, hogy 2050-ben nem a keresztények lesznek létszámfölényben - azt viszont igen, hogy az eddigi keresztény előny igencsak lecsökken. Viszont 2050-ben is a hindu lesz a harmadik legnagyobb vallási csoport - azt pedig, hogy ezt követően hogyan fognak alakulni az arányok, még akkor is nehéz lenne megmondani, ha addig úgy változnának, ahogyan most feltételezzük. Nagyításért kattintson az alábbi képekre.

http://www.pewforum.org/files/2015/03/PF_15.04.02_ProjectionsFullReport.pdf

novekvo-vallasok.png

future-religions.JPG

religions-table-future.JPG

Miben legyen jobb az okostelefonod?

phone-icon.pngA nők és a férfiak jövőre vonatkozó elvárásai nem pontosan egyformák ugyan, de abban mindenki egyetért, hogy a legvágyottabb "feature" egy olyan akku, ami lassabban merül le. Ez egyébként valamiért a férfiaknak, míg a második, harmadik és negyedik helyen álló jobban látható képernyő, vízállóság és jobb kamera a nők számára lenne fontosabb (5-5 százalékkal). A férfiak közül pedig egy százalékkal többen (=6 százalék) szeretné, ha a gyártók a "hand free" technológiákra jobban rámennének. Nagyításért kattintson az alábbi képre.

https://www.statista.com/chart/5995/the-most-wanted-smartphone-features/

smartphone-most-wished.jpg

A Megbízhatatlan Nagy Testvér születése

big-brother-eye.pngKérdés: mi lenne, ha a Facebook-on szereplő adatainkat összekapcsolnánk a Google Street View-val? Válasz: két szempontból is érdekes végeredmény. Egyfelől, ha korábban elmentünk egy, a Facebook-on keresztül (is) meghirdetett rendezvényre, akkor most elég egy kattintás, hogy akár ismét a vendéglátóipari hely belsejében találjuk magunkat. Másfelől - és innentől kezdve válik igazán elgondolkoztatóvá a történet - ha csak terveztük, hogy csatlakozunk, de végül valami más dolgunk akadt, most ez mégis úgy jelenik meg, mintha ott lettünk volna.Ráadásul meghökkentően hiányos is az egész, mert ugye azért vannak fontos dolgok, amiket nem a Facebook-on keresztül intézünk. Vagyis Nagy Testvérnek éppen Nagy Testvér, de eléggé megbízhatatlan, és ez talán nem rosszabb, mintha "mindent" tudna, de mindenképpen teljesen félrevezető. Részletekért kattintson az alábbi képre.

http://www.remembereverything.com/en/

 facebook-emlekszik.JPG

Az emberiség egyharmada már nem láthatja a galaxisunkat

light-street.pngNépszerűbb nevén a Tejutat. Ez természetesen a fényszennyezés miatt van, és bár a legtöbben nem figyelnek fel rá (elvégre éjszaka az ember leginkább alszik ahelyett, hogy felfelé nézne), a dolog két szempontból is érdekes/fontos. Egyfelől, mert a Föld egyes részeinek "kifényesedése" jó indikátora a gazdasági/technológiai fejlődésnek. Másfelől, mert a kifényesedésnek hatása van az élővilágra: az emberre és a többi élőlényre egyaránt, miközben a mostanában terjedni kezdő, amúgy energiatakarékosabb LED-világítás következtében az éjszaki égbolt akár háromszor fényesebb lehet majd a jövőben (az ezzel járó következményekkel együtt). Az alábbi, 3D-s földgömb jól mutatja a jelenséget - részletekért kattintson rá.

Megjegyzés: eredetileg egészen ostoba módon az Androméda galaxis szerepelt a címben, pedig - miként egy komment is felhívta rá a figyelmet meg miként elvileg én is tudom - az igencsak más...

http://www.theatlantic.com/science/archive/2016/06/pawnee-sky/486557/

 https://www.arcgis.com/home/webscene/viewer.html?webscene=a5411b2f3d4e4c87b868023b2fa48f35&viewpoint=cam:-91.77502696,35.00035797,11113761.618;12.252,0

light-pollution-eu.jpg

light-pollution.jpg

A gyémánt jövője

diamond-icon.pngA természetes gyémánt ugyanúgy csak véges mennyiségben áll a rendelkezésünkre, mint az olaj vagy a földgáz, és az egyik alapkérdés az, hogy meddig tartható fent a kitermelés a most várható ütem mellett. A rövid válasz pedig az, hogy eddig 5,4 milliárd karátot dolgoztunk fel a történelem kezdetei óta (ami valamivel több mint 1 millió kg gyémántot jelent). 2004 és 2008 között volt egy kitermelési csúcs (évi 160 - 170 millió karát), majd pedig visszaesés következett, de a jelenlegi tempó mellett a következő két évtizedben még nem várható visszaesés - sőt, a 2009-es 118 millió karáthoz képest 2025-ben több mint 140 millió karátra lehet számítani. Az alábbi ábrákon (interaktív módon) többek kötött az is megnézhetjük, hogy kik a legnagyobb gyémánttermelők, de azt persze más kérdés, hogy mi lesz ötven vagy száz év múlva. Részletekért kattintson az alábbi képekre.

https://knoema.com/infographics/mxygtx/is-the-world-running-out-of-diamonds?utm_source=Knoema&utm_campaign=348bf0b662-Viz_of_the_Day_Diamonds&utm_medium=email&utm_term=0_297e56b934-348bf0b662-78719569

gyemant1.jpg

gyemant2.jpg

gyemant3.jpg

És ha most geomérnökségbe kezdenénk a felmelegedés ellen?

global-warming.JPGA kérdés az, hogy mi történne, ha 2020-tól geomérnökséget használnánk, vagyis: mérnöki eszközöket vetnénk be a felmelegedés ellen? Az alábbi, interaktív térkép azt mutatja meg (pontosabban: arra mutat egy lehetséges vagy legalábbis elképzelhető forgatókönyvet), hogy ennek milyen hatásai lennének/lehetnének tíz, húsz vagy éppen ötven év múlva. A vizsgált módszer az ún. albedómodifikáció, ahol a légkörbe szulfátokat juttatva csökkentjük a földfelszínt elérő napsugárzás mennyiségét (mivel az aeroszol annak egy jelentős részét visszaverné). Természetesen fontos észben tartanunk, hogy az alábbi interaktív térképen látható eredmények/átlaghőmérséklet-csökkenések "alapvetően elméletiek", azaz: a nem lehetünk benne biztosak, hogy tényleg így történne. Részletekért kattintson az alábbi, interaktív térképre.

http://www.slate.com/articles/technology/future_tense/2016/01/an_interactive_simulation_of_geoengineering_using_data_from_geomip.html

geonegineer.jpg
 

Elveszik-e a robotok a munkánkat?

robot.pngAz enyémet remélhetőleg nem. Az alábbi, interaktív web oldalon elég egy listáról kiválasztani a foglalkozásunkat (esetleg be is pöytöghetjük), és már meg is van a válasz, hogy a következő húsz évben - egyes kutatók szerint - mekkora esély van rá, hogy a robotok kiszorítsanak minket. Az, hogy a valóságban majd hogyan alakul a dolog, más kérdés - egyelőre mindenesetre úgy tűnik, hogy művésznek lenni például meglehetősen robotbiztos lesz; mezőgazdasági gépvezetőnek lenni viszont sokkal kockázatosabb. De addig is. amíg ki nem derül, hogy tényleg így lesz-e (meg addigi s, amíg még mi végezzük az ilyen jellegű tevékenységeket:-): kattintson az alábbi képre az interaktív oldal eléréséhez.

http://www.bbc.com/news/technology-34066941

robotmelo.jpg

 

Ilyen lehet a jövő luxusautója

luxuskocsi.jpgAz alábbi infografika néhány tervezett vagy legalább a koncepció szintjén létező luxusautót mutat be a Rolls Royce Serenitytől (Phantom Series II) az Aston Martin DBX-ig bezárólag és aszerint sorba rendezve, hogy mennyire valószínű a piacra kerülése (még ha ez a valószínűség azt nem is tükrözi, mondhatnánk némi iróniával, hogy mi mekkora valószínűséggel fogjuk megvenni:-). Ami pedig a luxust illeti, egyes modellekben lesz (vagy nem lesz) selyembevonatú ülés, hibridmeghajtás, a több, mint 1000 km megtétele egy tankkal, nagyon-nagyon modern technológia, és így tovább. Részletekért kattintson az alábbi képre.

http://www.infographicpost.com/luxury-cars-visions-future/2015/08/18

 rolls-royce.png

aston-martin.png

Három percre a világvégétől?

atomic-clock-3-minutes.jpgAkár még az is lehet, hogy igen, bár egy példa nélkül álló esemény bekövetkeztének valószínűségét igencsak problémás megbecsülni, és így a Bulletin of the Atomic Scientists előrejelzése is inkább figyelmeztetés, semmint bizonyosság. Jelenleg szerintük három dolog a legkritikusabb: a felmelegedés lehetséges következményei; a túlméretezett atomfegyver-arzenál és a nukeláris fegyverek modernizálása. Az eredmény pedig az, hogy azon az ítéletnap-órán, amely azt mutatja, hogy hány perc van a világvégéig, mindössze két alkalommal volt a mutató ugyanilyen közel az éjfélhez; és csupán egyszer volt 2 percnyire. Az pedig mindenképpen elgondolkoztató, hogy bár az atomfegyvereket hajlamoasak vagyunk afféle hidegháborús maradványoknak tekinteni, valójában, miként ebben a blogban is szó volt már róla, számukat és veszélyességüket tekintve korántsem azok.

Kattintson az alábbi képre a nagyításért.

doomsday-clock-small.jpg

interaktív részletek:

http://thebulletin.org/doomsday-dashboard

doomsday.jpg

A Dolgok Internetje (IoT)

 

Ez a piac (ahol amúgy már nem az emberek, hanem a dolgok kapcsolódnak az internetre nagyjából a karóráig és a hűtőszekrényig bezárólag) 2013-ban 1,9 trillió dolláros volt; 2020-ban pedig várhatóan 7,1 trillió dolláros lesz. Ez minden bizonnyal különböző (de minden bizonnyal jelentős) mértékben hatással lesz a biztonságtechnikától a mobilkommunikáción keresztül a big datáig bezárólag mindenre. Részletekért kattintson az alábbi képre.

 http://www.dailyinfographic.com/internet-of-things-insights-through-the-tech-lens-that-matters-infographic

internet-of-things.jpg

 

 

 

süti beállítások módosítása