szórakoztató infografikai blog

közgazdasági vizualizáció


Kik hisznek a legjobban a híreknek?

2016. december 19. - zoltan galantai phd

television-icon.pngEz már csak azért is aktuális kérdés, mert egyre nagyobb problémát jelentenek a hamis hírek (fake news), melyek ellen például a Facebook most meg is próbál fellépni. A statisztikákból pedig az derül ki, hogy - nem különösebben meglepő módon - a leginkább azok a nyugat-európaiak hajlamosak azt gondolni, hogy egy, a médiában megjelenő beszámoló, állítás, statisztika stb. igaz, akiknél nagy és állami pénzből jól finanszírozott műsorszórók vannak. És közülük is leginkább a finnek: náluk az emberek közel kétharmada "hisz a híreknek". Az persze más kérdés, hogy még itt is bizalmatlan minden harmadik ember (és azt mindenki maga döntse el, hogy ez sok-e vagy kevés). A másik végletet Görögország képviseli, ahol tízből nyolc (!) ember nem bízik benne, hogy igaz lenne, amit a hírcsatornák mondanak neki. Persze érdekes lenne tudni a magyar arányokat is, de az sajnos nem szerepel a felmérésben. Nagyításért kattintson az alábbi képre.

https://www.statista.com/chart/7248/where-people-trust-the-news-most-and-least/

trust-fake-newsn.jpg

Itt aQNI: az állampolgárság-minőség indexe

nation.pngEz két paraméter alapján méri, hogy mennyire jó egy adott ország állampolgárának lenni: belső és külső. Az előbbibe az tartozik bele, hogy mennyire szabadon mozgunk és választunk lakóhelyet az országon belül, mennyire vagyunk biztonságban stb.; az utóbbi pedig azon alapul, hogy mi van akkor, ha úgy döntünk, hogy mondjuk külföldre akarunk menni dolgozni. Például: kell-e hozzá vízum (illetve melyik országokba kell: az oroszok pl. mintegy száz országba utazhatnak vízum nélkül, viszont ezek egyike sem igazán gazdag). Az lista első helyén Németország áll, és Dánia, Finnország, Norvégia követi; a legvégén pedig Afganisztán meg a Kongói Demokratikus Köztársaság található. Nekünk aktuálisan a 18. hely jutott a QNI (Quality of Nationality Index) szerint (2011 óta egyébként álltunk már a 22. és a 16. helyen is).  Részletekért Kattintson az alábbi, interaktív képre.

https://nationalityindex.com/

qni.jpg

Európai lőfegyvertérkép

gun-man.pngAvagy: mennyi lőfegyver jut száz emberre Európa egyes országaiban. A legtöbb Svájcban: (45,7), ahol ugye az utóbbi évszázadokban egyetlen háborút sem vívtak, de alig valamivel lemaradva ott vannak mögöttük a finnek is (45,3), míg a harmadik helyen a cseppet sem háborúmentes múltú szerbek (37,8) állnak. A listát persze az USA vezeti; és azt is érdemes kiemelni, hogy ezek az adatok legfeljebb hozzávetőlegesek, mert becslésen alapulnak (esetünkben a Washington Post becslésén, és persze a különböző becslések olykor eléggé eltérő eredményekre vezetnek). Magyarország mindenesetre nem tartozik a listavezetők közé: nálunk száz emberre kb. 5, 5 lőfegyver jut (míg a szomszédos Ausztriában több mint 30 és a szintén szomszédos Romániában kevesebb mint 1). Nagyításért kattintson az alábbi képre.

https://jakubmarian.com/number-of-guns-per-capita-in-europe/

guns-per-capita.jpg

Sajtószabadság 2016: Finnországtól Eritreáig

reporters-without-bordersi.jpgA Riporterek Határok Nélkül idei jelentése szerint az utóbbi egy évben kb. az országok kétharmadában csökkent a sajtószabadság, és ez a csökkenés durván 3,7 százalék volt. A legszabadabbtól a legkevésbé szabad felé haladva a sorrend: a nyugati világ (értelemszerűen ide számítva az USA-t és Kanadát is); Afrika; az Amerikák; Ázsia és Kelet-Európa.A leginkább Tádzsikisztán és Brunei esett vissza; míg a legjobban Finnország, Hollandia és Norvégia teljesített. Nekünk a 180-as mezőnyben a 67 hely jutott; és az utolsó helyen - még Észak-Koreánál is rosszabb teljesítményt nyújtva - Eritrea áll.Nagyításért kattintson az alábbi képekre.

 https://rsf.org/en/ranking#szabadsajto-2016-jpg.jpg

sajtoszabadsag-magyarorszag-2016.jpg

Hol a legkönnyebb megszökni a börtönből Európában?

prisoner.pngÉs hol a legnehezebb? Finnországban 10 ezer emberre számítva több mint ezren szöknek meg a 2013-as adatok szerint, és ez persze az európai rekord. Ennek az ottani "open prison" politika az oka, mely lehetővé teszi, hogy az elítéltek többé-kevésbé szabadon kijárhassanak dolgozni, vásárolni stb. - csökkentve ezzel a fenntartási költségeket és a visszaesés valószínűségét. Cserébe viszont "lelépni" is sokkal könnyebb - még az elvileg nem szabadon vagy legalábbis szabadabban mozgó elítélteknek is.Eközben egyébként az utóbbi években szignifikánsan csökkent az európai börtönökben ülők száma.És ismét csak eközben: az embernek jelenleg Törökországban van a legkisebb esélye arra, hogy megszökjön (Magyarország nem szerepel a statisztikában). Nagyításért kattintson az alábbi képekre.

http://qz.com/637908/finland-is-the-prison-break-capital-of-europe/

borton-szokes.jpg

borton-statisztika.jpg

 

Ahol a legmagasabb a személyi jövedelemadó

percent-icon.gifA listát Belgium vezeti (a személyi jövedelemadó akár 64 százalék is lehet), de nem sokkal lemaradva ott van mögötte Finn-, illetve Svédország is. De rajta van a top 9-es listán Aruba is (az Antillákról); vagy, hogy egy térben hozzánk közelebbi országot is említsek, Ausztria a 8 helyen áll (50százalékkal, míg az az USA az ötödik a saját, akár 56 százalékos személyi jövedelemadójával). Nagyításért kattintson az alábbi képre.

http://www.infographicportal.com/countries-with-the-highest-tax-rates/

highest-tax-rates.png

 

Hol él a legtöbb tudományos kutató?

mikroszkop.jpgA válasz lehet, hogy meglepő: nem darabra, hanem egymillió lakosra számítva nem az USA-ban, hanem Finnországban. A Világbank szerint itt 2012-ben egymiilióból durván 7 500 tudományos kutató dolgozott, míg az USA-ban ismét csak durván 4 ezer. Az EU-s átlag valamivel több, mint 3 100 volt, nálunk, Magyarországon pedig olyan 2 400 körül. A világátlag eközben kb. 1100. A Világbank interaktív grafikonjához az ember kedve szerint adhat hozzá más országokat/régiókat is, hogy megnézze, azok hogyan teljesítenek (és ami azt illeti, mi például 2006 óta egészen komoly fejlődést produkáltunk ezen a téren: akkoriban 1700 körül jártunk). Részletekért kattintson az alábbi linkekre.

http://data.worldbank.org/indicator/SP.POP.SCIE.RD.P6/countries/HU-FI-EU-US?display=map

tudomanyos-kutatok-terkep.png

Néhány ország/régió adatai:
http://data.worldbank.org/indicator/SP.POP.SCIE.RD.P6/countries/HU-FI-EU-US?display=graph

kutatok-vilagszerte-elmezony.jpg

Magyarország 2006 és 2012 között:

magyar-kutatok-2012.jpg

süti beállítások módosítása