szórakoztató infografikai blog

közgazdasági vizualizáció


A nagy mesterséges intelligencia-üzlet

2016. november 21. - zoltan galantai phd

artificial-intelligence-icon.pngA mesterséges intelligencia üzleti alkalmazásai - nem különösebben meglepő módon - a következő évtizedben az előrejelzések szerint egyre jövedelmezőbbé válnak. Ezek közül jó néhány már ma is jelen van számítógépes (internetes) mindennapjainkban, és ha minden igaz, akkor a statikus képfelismeréssel, kategorizálással, tag-eléssel lehet majd a legnagyobbat kaszálni. A második helyen az algoritmikus kereskedelem, illetve mesterséges intelligencia segítette teljesítménynövelés fog állni, míg a tizediken a cyberfenyegetések elleni fellépés (ez az előrejelzések szerint olyan 2 milliárd dolláros üzletté növi ki magát az első hely több, mint 8 milliárd dolláros üzletével szemben). Mármint ha tényleg így lesz, ugyanis egy évtized bőven elég ahhoz, hogy olyan, új területek jelenjenek meg, és váljanak sikeressé, amikre ma még nem is gondolunk. Szóval annyi ugyan bizonyosnak látszik, hogy a mesterséges intelligenciának egyre nagyobb szerepe lesz az üzleti életben (is), de az összkép azért sokat változhat 2025-ig. Nagyításért kattintson az alábbi képre.

https://www.statista.com/chart/6810/the-future-of-ai/

future_of_ai.jpg

A nagy big data üzlet

big-data_icon.jpgAz utóbbi idők egyik "buzz word"-je a big data -  meg persze jóval több is annál, mert valóban egyre fontosabbá válik minden területen, és az üzleti vonatkozásai is egyre komolyabbak. Jelenleg az adatok közel felét használják "csutomer analitycs"-re; több, mint egyharmadát kockázatelemzére; és a negyedét egy-egy kampány optimalizálására. És persze mindenhonnét bányásznak adatokat a log file-októl az emailen és a twitteren keresztül a képekig meg a videókig bezárólag, És így tovább. Részletekért kattintson az alábbi képre.

http://philipemmanuele.com/the-value-of-big-data-infographic/

 big-data-uzlet.jpg

süti beállítások módosítása