szórakoztató infografikai blog

közgazdasági vizualizáció

A világ legnagyobb munkáltatói

2015. augusztus 07. - zoltan galantai phd

army.jpgNem, nem valamelyik mega-multi korporáció. 2015-ben a listát az amerikai hadügy vezeti (Department of Defense) 3,2 millió alkalmazottal, és a második helyen egy másik hadsereg áll (Kína, 2,3 millió ember). A harmadik a Walmart több, mint 2 millióval, és az McDonald's "csak" a negyedik (1,9 millió alkalmazott, vagyis még mindig több, mint ahányan jelenleg Budapesten vagy Bécsben élnek). Ezen a top tízes listán egyébként mindössze három nem állami szerv található (a harmadik nem állami és egyben a rangsorban tizedik egy tajvai illetőségű elektronikai cég, a Foxconn 1,2 millió alkalmazottal). Nagyításért kattintson az alábbi képre.

http://dailyinfographics.eu/worlds-biggest-employers/

largest_employers.jpg

 

 

A világ (majdnem) összes atomtöltete egy képen

nuclear-head.jpgMéghozzá egy eléggé megrázó képen, ha jobban belegondolunk, hogy ez mit jelent - arról már nem is beszélve, hogy lehetetlen pontosan tudni, hogy valójában mennyi van belőlük. Az élen mindenesetre az USA áll 2468 robbanófejjel (az interkontinentális, a levegőből, a tengeralattjáróról stb. indíthatóakat is beleszámítva és nem téve különbséget az egyes töltetek ereje között); Oroszországnak 2430 van; és persze vannak olyan "kis atomnagyhatalmak" is mint az Egyesült Királyság, Franciaország, Kína... És Észak-Korea birtokában is van néhány (bár ezeket nem találtam a képen - minden bizonnyal azért, mert nem lehet róluk pontos vagy akár csak hozzávetőleges adatokat tudni). Nagyításért kattintson az alábbi képre.

http://dailyinfographics.eu/every-nuclear-weapon-in-the-world/

nuclear-all.jpg 

 kapcsolódó blogbejegyzés: atomergia-nagyhatalmak

Kik dolgoznak a legtöbbet a Földön?

clock.jpgMeglepő vagy sem, Magyarország is rajta van a top listán, amit egyébként Mexikó vezet, ahol az emberek közel egyharmada dolgozik több, mint heti 50 órát (és ez évente 450 órával több, mint egy átlagos amerikaié, aki a top 10-be sem tudott bekerülni). Európában a görögök állnak az élen: ezzel a harmadikok a világranglistán. Nekünk a hetedik hely jutott, és a szomszédaink közül az oroszok és a lengyelek előznek meg minket. A munkával töltött órák és a jólét/GDP között persze nincs közvetlen korreláció. Részletekért kattintson az alábbi képre.

http://www.statista.com/chart/3422/the-countries-with-the-most-annual-working-hours/

working-hours.jpg

 

Szex: hány éves kortól?

lovers.jpgVitathatatlanul érdekes kérdés és nem kevésbé vitathatatlanul érdekes válaszok egy 2009-es kutatás eredményeként 44 országra lebontva. Eszerint Izlandon kerül sor az első szexuális együttlétre a legkorábban: kevesebb, mint 16 évesen; legkésőbb pedig Kínában és Indiában (az előbbiben kicsivel több, mint 22, míg az utóbbiban majdnem 23 éves korban). Magyarország nem szerepel a listán, de az interaktív térképből annyi azért kiderül, hogy Ausztriában, Szlovákiában, Horvátországban 17 és 18 éves között fekszenek le először egymással a fiatalok. Kattintson a képre a részletekért.

http://chartsbin.com/view/xxj

 average.jpg

 

 

A légnépszerűbb böngészők - akkor és most

browseric.jpgMármint 2012-ben és a számítástechnikai szemszögből földtörténeti korokkal későbbinek tűnő 2015-ben. Persze vannak dolgok, melyek nem változnak: Kínában akkor is és most is a legnépszerűbb az Internet Explorer (ami számomra kissé azért meglepő). Magyarország viszont immár teljesen beleolvadt a vadul terjeszkedő Chrome-birodalomba (és a Firefox a környékünkön csak Ausztriában, valamint Német- és Lengyelországban őrizte meg vezető szerepé)t. A 2015-ös állapotokat mutató térkép interaktív is. Kattintson a képekre a részletekért.

2012:

browsersa-2012.jpg2015:

browser-2015.jpg

 

süti beállítások módosítása