szórakoztató infografikai blog

közgazdasági vizualizáció

Globális időjárás-Föld

2015. augusztus 14. - zoltan galantai phd

earth-icon1.jpgMondhatni, ahogyan még soha nem láttuk: szuperkomputerek által feldolgozott adatok alapján majdnem valós időben és interaktívan megnézhetőek a Föld aktuális széláramlásai. Mindezt a legkülönbözőbb és olykor a kívülállók számára meghökkentő vetületekben, miközben a széljárások megjelenítését kombinálhatjuk a hőmérséklettel vagy éppen a tengerszinti légnyomással; és így tovább. (ehhez az "earth" feliratra kell ráklikkelni bal oldalon, alul). Az interaktív földmodell eléréséhez kattintson az alábbi képre.

http://earth.nullschool.net/

szelorveny-fold5.jpg 

szelorveny-fold3.jpg

 

Politikusok: hányan követik a Twitteren?

twitter.jpgEz esetben nem a magyar, hanem a nemzetközi politikai élet szereplőiről van szó, mivel nálunk a twitterezés  korántsem olyan elterjedt politikai munkaeszköz, mint a facebook. A "csiripen" persze Obamának van a legtöbb követője (mintegy hat magyarországnyi ember), míg a második helyen Szaúdi-Arábia királya áll (közel 13 millió követővel). A harmadik nem sokkal lemaradva India miniszterelnöke - kb. kétszer annyi követővel, mint ahány a negyedik helyen álló Törökország első emberének van. A képről valamiért lemaradt David Cameron, akinek Matteo Renzi (Olaszország) és Tony Abbott (Ausztrália) között kellene lennie 1,14 millió követővel. Részletekért kattintson az alábbi képre.

http://dailyinfographics.eu/world-leaders-by-number-of-twitter-followers/

 twitter-politics.jpg

Tizenegy ország drámaian csökkenő népességgel: például mi is

baby.jpgPersze az ilyen, hosszú távú előrejelzéseket (amely esetünkben 2100-ra vonatkozik) nem szabad túlságosan komolyan venni, mert a számok az idő előrehaladtával egyre jobban szórnak, és a 21. század lezárulásakor különböző tényezőktől függően akár radikálisan kisebb vagy éppen nagyobb is lehet a végeredmény (például a bevándorlás hatására). De mindenképpen elgondolkoztató, hogy az aktuális számítások szerint több, mint egyharmadával leszünk kevesebben. Egyébként a legnagyobb vesztes ezek szerint a Moldovai Köztársaság: a lakossága kevesebb, mint a felét fogja csak kitenni a mostaninak, miközben a Földön több, mint 11 milliárd ember nyüzsög majd.Részletekért kattintson az alábbi képre.

https://www.washingtonpost.com/news/worldviews/wp/2015/08/11/the-11-countries-expected-to-shrink-dramatically-this-century/

population-hungary1.jpg

 

 

Ki költi a GDP legnagyobb százalékát katonai kiadásokra?

szalutalo-katona.jpgAz valószínűleg senkit nem lep meg, hogy az abszolút összeget tekintve az USA a listavezető - viszont mivel a GDP-jének "mindössze" a 3,5 százalékát fordítja katonai célokra, ezért csupán a negyedik ezen a listán. Az első helyet Szaúdi-Arábia szerezte meg GDP-jének több, mint 10 százalékát fegyverekre és katonákra fordítva, míg a második helyen Izrael, a harmadikon Oroszország található.Az EU-s országok közül a legelőkelőbb helyen Franciaország van: 6.lett valamivel India mögött és valamivel Törökország előtt, míg Kína a kilencedik.Részletekért kattintson az alábbi képre.

http://www.statista.com/chart/3591/the-biggest-military-budgets-as-a-percentage-of-gdp/

katonai-kiadas-gdp.jpg

 

Az EU tengeren túli területei

falkland-zaszlo.jpgVagyis olyan területek, melyek Európán kívül találhatóak ugyan, de afféle geopolitikai zárványként az egyik vagy a másik EU-s tagország fennhatósága alá tartoznak. Meglepő módon van belőlük szép számmal: az embernek talán eszébe jut a Falkland-szigetek, amelyek a britekhez tartoznak, és amelyekre az argentinok mindmáig jogot formálnak (bár az talán már kevésbé rémlik, hogy milyen messze van), de más valószínűleg nem nagyon. Pedig a Föld legkülönbözőbb pontjain találunk francia, holland, portugál, spanyol és dán ellenőrzés alá eső részeket is. Nagyításért kattintson az alábbi képre.

http://dailyinfographics.eu/european-union-overseas-territories/

eu-oversea.jpg

 

süti beállítások módosítása