szórakoztató infografikai blog

közgazdasági vizualizáció

A pénz megmondja, hogy ki nyeri az amerikai elnökválasztást?

2016. augusztus 05. - zoltan galantai phd

vote.jpgIgen, vagy legalábbis erősen így tűnik, utoljára ugyanis 1976-ban fordult elő, hogy olyan jelölt tudott győzni, aki kevesebb kampánytámogatást szedett össze, mint az ellenfele (ez volt Carter Ford ellenében). Most Clintonnak majdnem négyszer annyija van, mint Trumpnek - és Obama is jobban teljesített ebből a szempontból mindkét győzelmekor (mint ahogy például Bush és Clinton is). Ami persze nem zárja ki, hogy ez alkalommal a pénzzel rosszabbul eleresztett jelölt jusson be a Fehér Házba, de - legalábbis a fentebbiekből - az sejthető, hogy nem ez fog történni (egyébként az is figyelemre méltó, hogy hogyan változnak elnökválasztásról elnökválasztásra az összegek). Nagyításért kattintson az alábbi képre.

https://www.statista.com/chart/5376/us-elections-money-matters/

us_elections_money_matters_n.jpg

 

Igen, ez már tényleg az IT kora a piacon is

smartphone.pngEz a megállapítás persze közhely, de azért tanulságos megnézni azt, hogy az időben előre haladva miként változik a legnagyobb/legértékesebb cégek sorrendje. Ugyanis míg tíz évvel ezelőtt viszonylag diverz volt a mezőny, és volt benne olajcég csakúgy, mint pénzintézet - meg persze infokommunikációs óriás -, most az első hat helyből ötön IT-céget találunk (és a valaha legnagyobb, az ExxonMobil csak az ötödik helyre fért be). Az első pedig az Apple; a második az Alphabet (=Google), míg a harmadik a Microsoft - akárcsak 2006-ban. A nagy kérdés természetesen az, hogy ez a kép mennyire fog megváltozni mondjuk 2026-ra, és vajon más típusú cégek lesznek-e addigra dominánsak. Mondjuk a biotechnológia? Valami más? Vagy ugyanez a trend fog folytatódni? Nagyításért kattintson az alábbi képre.

https://www.statista.com/chart/5403/most-valuable-companies-2006-vs-2016/

it-korszak.jpg

 

 

Európa innovatív régiói: nem mi

innovacio-icon.pngAz alábbi térkép azt mutatja meg összesen 25 paraméter figyelembe véve, hogy mennyire innovatívak az egyes európai régiók. A lényeg pedig számunkra röviden az, hogy míg első sorban Németországban, de például Svédországban, Nagy-Britanniában és Franciaországban is vannak az innováció szempontjából nagyon fejlett régiók, Magyarország még csak nem is az erősen, hanem a mérsékelten innovatív országok közé tartozik (bár van azért ennél lejjebb is...).Az összefoglaló magyarul is olvasható, továbbá van hozzá külön, Magyarországra lebontott értékelés is. Nagyításért kattintson az alábbi képre.

http://ec.europa.eu/growth/node/1378_de

innovacio-terkep-europe.jpg

 

Globális elhízástérkép évről évre

fat-icon.pngAz utóbbi negyven évben háromszorosára nőtt annak a valószínűsége, hogy valaki kövér lesz (ami komoly egészségügyi kockázatokat jelent). Az alábbi, animált, és interaktív térkép (melyről lekérdezhetjük az egyes területek adatait is) évről évre mutatja meg, hogy miként ölt már-már járványos méreteket a kövérség egyes országokban - legyenek bár fejlődők vagy fejlettek. Magyarországon például 1975-ben 13, 2014-ben a lakosság 22 százaléka volt elhízva . Részletekért kattintson az alábbi képre.

http://metrocosm.com/map-world-obesity/

fat-1976.jpg

fat-2014.jpg

A világ legnégyszögletesebb országa - meg a leginkább kör alakú

icon_eye_ra.gifEz valószínűleg olyan kérdés, ami magunktól nem jutna az eszünkbe, viszont még olyan is akad, aki a Föld összes országát az alapján állította sorrendbe egy program segítségével (amely egyébként szabadon letölthető), hogy az alakjuk mennyire közelít az ideális négszögletességhez. Ezen a listán az első helyre Egyiptom került, Magyarország a viszonylag előkelő 27. helyet szerezte meg, és az utolsó (208.) a Maldív-szigetek. Ha pedig valaki a leginkább körszerű országra kíváncsi (elvégre miért is ne lenne az:-), annak eláruljuk, hogy Sierra Leone az (és Magyarország a 97.). Részletekért kattintson az alábbi linkekre.

Négyszögletes országok: http://pappubahry.com/misc/rectangles/

szogletes-orszag.jpg

Körszerű országok: http://gciruelos.com/what-is-the-roundest-country.html

 circle-orszag.jpg

 

süti beállítások módosítása