szórakoztató infografikai blog

közgazdasági vizualizáció

És még ezt nevezik világháló korának?

2016. augusztus 26. - zoltan galantai phd

www.pngNagyjából annyira indokolt "a világháló koráról" beszélni, mintha azt mondanánk, hogy az emberiség lényegében férfiakból (vagy nőkből) áll. Ugyanis a becsült 2016-ös adatok szerint míg Európában minden ötből négy embernek van internet hozzáférése, az arányok másutt korántsem ilyen jók. Észak- és Dél-Amerikában együttesen csak 65 százalék; Ázsiában pedig 10-ból 6 ember nincs fent a világhálón. Hogy Afrikát a maga alig 25 százalékos internet penetrációjával már ne is említsük. Összességében pedig jelenleg az emberiség kevesebb, mint fele fér hozzá a World Wide Webhez. Nagyításért kattintson az alábbi képre.

https://www.statista.com/chart/3512/internet-adoption-in-2015/

 internet_adoption_in_2015_n.jpg

Majdnem mindenki ezen a félgömbön él

globe-icon.pngEgészen pontosan: az emberiség 93 százaléka, ha megfelelően elforgatjuk a földgömböt. Egyébként az is elmondható, hogy 88 százalék jut a nyugati féltekére; illetve 82 százalék a keletire. Ami, akárhogy is nézzük, azt jelenti, hogy a Föld egyik (leginkább vízzel borított) fele leginkább üres. Szóval nem feltétlenül kell a Marsig mennünk, ha kolonizálni akarunk - feltéve persze, hogy nem tesszük közben tönkre. Nagyításért kattintson az alábbi linkre.

 http://www.radicalcartography.net/index.html?human-hemisphere

human-hemisphere.jpg

human-population-2000.JPG

 

Felmelegedés: inkább a tehén, mint a kocsi

cow-head-icon.pngVagy, hogy pontosabban fogalmazzunk: inkább a háziállatok, mint a közlekedés. Jelenleg az üvegházhatás-gázok kibocsátásában az elektromos áram és a hő előállítása áll az első helyen (30 százalékkal), rögtön a másodikon viszont a háziállatok: az antropogén eredetű üvgházhatás-gázok15,5 százalékáért felelősek, míg a közlekedés "csak" 15 százalékért. Amúgy a háziállat-eredetű üvegházhatás-gázok közel kétharmadát a tehenek állítják elő (egy tehén ebből a szempontból károsabb, mint egy Ferrari), és mindebben az  legelgondolkoztatóbb, hogy a modern civilizáció milyen nagy mértékben a környezetszennyezésre épül - vagyis nem lesz éppen könnyű változtatni rajta. Részletekért kattintson az alábbi linkre.

https://knoema.com/infographics/maodxhb/global-greenhouse-gas-emissions-from-livestock

global_greenhouse_gas_emissions_from_livestock.png

A nyári szünet hossza Európában

school-icon.pngIlletve Európa egyes országaiban. Aki iskolába jár (vagy éppen van iskolás korú gyereke), az nagyon is a tudatában van annak, hogy a nyári szünet hamarosan véget ér. Az alábbi infografika azt foglalja össze, hogy Európában hol és mennyi ideig tart a vakáció, és persze az is kiderül belőle, hogy Magyarország inkább a hosszú, mint a rövid nyári szünetek országa. Igaz ugyan, hogy ott van Olaszország is a maga 13 hetével, míg nálunk csak 11 hét jut a diákoknak, a másik véglet viszont Hollandia, Németország, Dánia és az Egyesült Királyság, ahol a két tanév között a diákok csupán fele annyi ideig szabadok, mint nálunk. Részletekért kattintson az alábbi képre.

https://www.statista.com/chart/5355/schools-out-for-summer/

vakacio.jpg

Korai még a papír alapú könyvet temetni?

books.pngLegalábbis az USA-ban úgy néz ki, hogy valóban az. 2009-ben majdnem 8 százalékot estek az eladások az előzőekhez képest, és a lejtmenet egészen 2015-ig tartott, 2016-ban viszont már tekintélyes pluszt tudtak felmutatni a könyvesboltok - bár az is igaz, hogy abszolút mércével mérve még mindig kevesebbet adnak el, mint a visszaesés kezdetén. Meg az is, hogy mint ahogyan az e-könyv előretörése (ami minden bizonnyal csak az egyik oka volt a papír alapú könyv visszaesésének) az eredeti várakozásokhoz képest nem hozott annyira drámai változásokat a könyvpiacon, ezt a felfutást sem szabad túlértékelni. Nagyításért kattintson az alábbi képre.

https://www.statista.com/chart/5532/are-us-bookstores-finally-turning-the-page/

book-stores-usa.jpg

 

süti beállítások módosítása