szórakoztató infografikai blog

közgazdasági vizualizáció

Élet a majdnem lakatlan Földön

2016. január 29. - zoltan galantai phd

earth-icon1.jpgAz alábbi térkép azt mutatja meg, hogy bár hajlamosak vagyunk úgy gondolni a bolygónkra, mint amit már (majdnem) teljesen belaktunk, valójában a Föld legnagyobb részt üres. Az emberiség fele koncentrálódik a sárgával jelölt szárazföldi részeken - a másik fele pedig a többin oszlik el (és a spanyol Molina de Aragonban például kisebb a népsűrűség, mint Szibériában). Ami persze nem azt jelenti, hogy akár sokkal több embert is képes lenne eltartani a Föld (elvégre annyi "üres hely van még"); csupán azt, hogy az eloszlásunk rettentően egyenetlen. És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy a felszín háromnegyedét kitevő vizek is lakaltlanok. Nagyításért kattintson az alábbi képre.

https://www.washingtonpost.com/news/worldviews/wp/2016/01/21/this-amazing-map-shows-where-most-of-humanity-lives/

lakott-fold.png

És ha most geomérnökségbe kezdenénk a felmelegedés ellen?

global-warming.JPGA kérdés az, hogy mi történne, ha 2020-tól geomérnökséget használnánk, vagyis: mérnöki eszközöket vetnénk be a felmelegedés ellen? Az alábbi, interaktív térkép azt mutatja meg (pontosabban: arra mutat egy lehetséges vagy legalábbis elképzelhető forgatókönyvet), hogy ennek milyen hatásai lennének/lehetnének tíz, húsz vagy éppen ötven év múlva. A vizsgált módszer az ún. albedómodifikáció, ahol a légkörbe szulfátokat juttatva csökkentjük a földfelszínt elérő napsugárzás mennyiségét (mivel az aeroszol annak egy jelentős részét visszaverné). Természetesen fontos észben tartanunk, hogy az alábbi interaktív térképen látható eredmények/átlaghőmérséklet-csökkenések "alapvetően elméletiek", azaz: a nem lehetünk benne biztosak, hogy tényleg így történne. Részletekért kattintson az alábbi, interaktív térképre.

http://www.slate.com/articles/technology/future_tense/2016/01/an_interactive_simulation_of_geoengineering_using_data_from_geomip.html

geonegineer.jpg
 

Az iPhone nem csak a mi életünket változtatta meg...

apple-icon.png.... hanem magát az Apple-t is. 2007-ben még az iPod volt a legfőbb termékük, 2015 elején viszont a bevételek közel háromnegyedét az iPohone hozta, és eközben nem csupán rekord profitot termelt, de a jelek szerint uralja az okostelefonok piacát is (a korábbi,amúgy tekintélyes 40 helyett immár több mint 90 százalékos profitrészesedéssel), és jelenleg sem a Samsung, sem más nem igazán tud labdába rúgni mellette. Az igazi kérdés persze az, hogy mi lesz a következő, az iPhone-hoz fogható slágertermék; illetve, hogy azt ki fogja gyártani. Nagyításért kattintson az alábbi képekre.

http://www.statista.com/chart/3172/apples-revenue-by-segment/

iphone.jpg

 http://www.statista.com/chart/4029/smartphone-profit-share/apple-profit.jpg

Ennyire (nem) vagyunk versenyképesek

running.pngAz alábbi, intaraktív grafikán azt kérdezhetjük le, hogy egy ország - mondjuk Magyarország - mennyire teljesít jól a közpoktatását vagy éppen a közintézményeit tekintve; hányadik a világon a bankjai megbízhatóságát illetően - és így tovább. Mi leginkább a középmezőnybe tartozunk, és eközben a különböző területeken kutatott teljesítményünk erősen szór: az pl. nem is olyan rossz, hogy az internetet tekintve a világon a 31. helyet szereztünk meg; és az például nem is olyan jó, hogy az "innovációra való képességben" a 131-dikek vagyunk. Összesítésben pedig: 63-dikok vagyunk. A legversenyképesebbek egyébként Svájc, Szingapur, USA és Németország (ebben a sorrendben); míg a legrosszabbul Sierra Leone (138. hely); Mauritánia, Csád és Guinea teljesítettek (mely ezen a listán az utolsó). Részletekért kattintson az alábbi képre.

http://qz.com/586006/interactive-graphic-how-nations-compete-on-technology-innovation-and-financial-development/

versenykepesseg.jpg

 

 

Titkosított kommunikáció világtérképe

tor_project_icon.pngA lehetőség bárki számára adott, ugyanis a Tor-hálózat lehetővé teszi, hogy rejtve (anoním módon) tevékenykedjünk az interneten, tehát pl. így böngésszünk; hozzáférjünk olyan tartalmakhoz, melyek különben nem lennének elérhetőek a számunkra, mivel az országunk letiltotta - és így tovább (részletek: itt). Ami persze jóra és rosszra is felhasználható, de most nem ez a lényeg, hanem az, hogy az alábbiak azt mutatják meg, hogy miként áramlik az információ a Tor-hálózatban részt vevő önkéntesek gépein keresztül egy adott napon.Meg azt, hogy a Tor-hálózat használata (és ezen keresztül a privacy: a magánélet védelme is) leginkább az ún "nyugati országokra" jellemző. Részletekért kattintson az alábbi linkre; a képek nagyításáért pedig magukra a képekre.

https://torflow.uncharted.software/

torflow1.jpg

 torflow2.jpg

süti beállítások módosítása