A kérdés rendkívül szenzitív, és - meglepő vagy sem - Magyarország egyáltalán nem áll rosszul a százezer főre jutó kórházi ágyakat számában. A listát Németország vezeti (823 ágy százezer emberre), míg leghátul Svédország áll 254-gyel (ami kb. a német ágykapacitás egyharmada). Vagyis miközben az egyes országokban nyilván van egy hozzávetőleges becslés arra vonatkozóan, hogy egy adott időpontban a lakosság mekkora része szorulhat kórházi ápolásra (és ez még Németországban is 1 százalék alatt van), az egészségügyi ellátás színvonala és a kórházi ágyak száma között nincs közvetlen korreláció. Nálunk egyébként százezer emberből egyszerre 698-nak van helye (ezzel a negyedikek vagyunk Németország, Litvánia és Bulgária mögött), az európai átlag pedig ennél jelentősen kisebb: 521. Nagyításért kattintson az alábbi képre.
https://www.statista.com/chart/7495/germany-leads-europe-in-hospital-bed-capacity

A mintegy 30 ezer ember megkérdezésén alapuló felmérés szerint az EU-ban élők közel egynegyede elfogadhatónak tartja a beleegyezés nélküli szexet - pl. alkoholos vagy kábítószeres befolyásoltság esetén, illetve, ha a nő "kihívóan" öltözködik. 7 százalék pedig úgy véli, hogy a dolgot megengedhetőbbé teszi, ha a nő korábban flörtölt; több szexuális partnere volt vagy éppen egyedül sétál éjszaka. Ezen a felmérésen Magyarország a második legrosszabbul teljesítő ország (Románia után);nálunk a megkérdezettek 47, míg a szomszédos országban az 55 százalék tartotta bizonyos esetekben elfogadhatónak a beleegyezés nélküli szexet. A legkevésbé megengedők a nőkkel szembeni erőszakot illetően a svédek és a spanyolok (6 - 6 százalék). Nagyításért kattintson az alábbi képre.
Kétféleképpen lehet nagyon gazdagnak lenni: vagy saját erőből, vagy pedig mert a megfelelő családba születünk. Egyes országok gazdagjaira inkább az előbbi megoldás jellemző (leginkább Oroszországra, Kínára, Angliára és persze az USA-ra - ebben a sorrendben), máshol viszont az örökölt vagyon dominál - méghozzá sokak számára talán meglepő módon a leginkább Ausztriában. Itt a gazdagok majdnem fele "ezüstkanállal a szájában született", de Svédországban is több, mint a 40, míg Indiában és Németországban több, mint a 30 százalékuk ilyen. Nagyításért kattintson az alábbi képre.
Avagy: mit gondolnak az egyes országok egymásról, és ez mennyire van összhangban azzal, hogy mit gondolnak magáról az illető országról a lakosai (mármint, hogy mennyire jó ott élni). Az olaszok például jobbnak ítélik a szomszéd országok helyzetét, mint a szomszéd országok a sajátjukat, és a 70 százalékuk irigyli Franciaországot, míg a franciák kevesebb mint fele van csak meggyőződve róla, hogy nekik jobb, mint az olaszoknak. Általában véve pedig a felmérésben részt vevők túlértékelték Franciaország mellett Német- és Olaszországot, Svédországot és Svájcot is. Magyarország nem vett részt a felmérésben (pedig biztosan az is érdekes eredményeket hozott volna). Nagyításért kattintson az alábbi képre.
