Miközben a gazdagok, akik 1 millió dollárnál többel rendelkeznek, 2015-ben már 59 trillió (!) dollárt birtokoltak, aközben a gazdagság súlypontja eltolódni látszik. A milliomosok száma 2014-hez képest egy év alatt 4 százalékkal nőtt, és jelenleg az USA-ban élőkhöz képest az ázsiaiak nem csupán többen vannak, de összességében több a pénzük is: az előbbiek "csak" 16,61 trillió dollárjuk van, míg az utóbbiak 17,39 trillió (a fennmaradó 25 trillió dollár felett pedig mások rendelkeznek). A HNWI egyébként azt jelenti, hogy "high net worth individuals". Nagyításért kattintson az alábbi képre.
https://www.statista.com/chart/5132/asias-millionaires-control-the-most-wealth/

Összesen 62 emberről van szó, és 2015-ben ők együttesen gazdagabbak voltak, mint az emberiség szegényebbik fele (és nem mellékesen több pénz fölött rendelkeznek, mint Nagy-Britannia és Németország együtt). Itt persze két dolgot kell megkülönböztetnünk: egyfelől az átlagos jólétet (egy főre jutó GDP-t, és így tovább); másfelől azt, hogy eközben mennyire nőnek a jóléti egyenlőtlenségek. Ez a kettő természetesen nem zárja ki egymást, és ezek szerint miközben a földlakók átlagosan azért csak egyre jobban élnek (
... akkor az alábbi térképet kapnánk, ahol az egyes amerikai államok GDP-je értelemszerűen nagyjából ugyanakkora, mint az adott országé. Az USA legjobban teljesítő részei egyenesen a világ top 10-es gazdaságú országaival versengenek (Kalifornia nagyjából Brazíliával van egálban), de a szegényebbeknek sem igazán kell szégyenkezniük. Röviden és tömören: az USA gazdasága tényleg óriási. Nagyításért kattintson az alábbi képre.