szórakoztató infografikai blog

közgazdasági vizualizáció

Haderő: Ukrajna vs Oroszország

2015. szeptember 11. - zoltan galantai phd

army.jpgA menekültválság lassanként minden mást háttérbe szorítani látszik – ehhez képest az ENSZ éppen most számolt be róla, hogy Ukrajnában közel 8 ezren haltak meg 2014. áprilisa óta az ukrán – orosz összecsapások miatt, illetve közel 18 ezeren sebesültek meg, és ez szintén óriási humanitárius katasztrófa. Az ottani helyzettel kapcsolatban érdemes egy pillantást vetni az ukrán – orosz erőviszonyokra is: ebből az infografikából nem csak azt tudhatjuk meg, hogy miközben Oroszországban durván háromszor annyi ember él, mint Ukrajnában, az orosz hadseregben több mint ötször többen szolgálnak (több, mint háromnegyed millióan). A katonai költségvetésük pedig közel az ötvenszerese az ukránokénak; nekik van atomfegyverük, az ukránoknak nincs – és így tovább. Az összeállítás 2014-es, de olyan sok minden feltehetően nem változott meg azóta. Nagyításért kattintson az alábbi képre.

http://edition.cnn.com/interactive/2014/03/world/infographic-ukraine-russia-military/

ukraine_military.jpg

 

 

Ki vitte haza a legtöbb Nobel-díjat?

nobel.jpgMármint úgy, mindent egybevetve 1901 és 2013 között, amikor az alábbi összeállítás készült. A válasz pedig az, hogy nem, nem Észak-Amerika. Az USA és Kanada együttesen is „csak” 371 Nobelt söpört be, míg a nyugat-európaiak 471-et. Másfelől viszont ha úgy nézzük, akkor az európaiak és észak-amerikaiak „koalíciójához” képest az összes többi terület teljesítménye elhanyagolható. Ismét másként fogalmazva: eddig valamivel több, mint 70 ország állampolgárai tarthatták meg a beszédüket Stockholmban – csak éppen több mint a felük vagy vagy az USA-ból, vagy Nagy-Britanniából, vagy Németországból érkezett. További részletekért kattintson az alábbi linkre.

https://www.washingtonpost.com/news/worldviews/wp/2013/10/15/the-amazing-history-of-the-nobel-prize-told-in-maps-and-charts/

nobel-dij.jpg

 

 nobels-by-country.jpg

Hol fizetik a külföldi diákok a legtöbbet az egyetemért?

student-sil.jpgTermészetesen az USA-ban, de Ausztrália is szinte pontosan ugyanolyan drága (az előbbi közel 25, míg az utóbbi 24 ezer dollár, ami olyan sok, hogy jobb is nem átszámítani forintra). És Anglia sem sokkal olcsóbb, egy maláj egyetem viszont alig a tizedébe kerül egy amerikainak. És egy kínai is kevesebb mint 4 ezer dollár. Általában véve pedig az USA-tól a hongkongi felsőoktatási intézményekig nagyjából egyenletes az árcsökkenés, Hongkong és Indonézia között viszont 9 ezer dollár van. Nagyításért kattintson az alábbi képre. http://www.statista.com/chart/3673/where-foreign-students-face-the-highest-university-fees/

highest_university_fees_n.jpg

Így áramlott a kőolaj a világban - 2014


olajkut.jpgKína a világ legnagyobb kőolaj-importőre (7 mb/d vagyis 7 millió barrel/nap, míg az USA "csak" 5,1 mb/d-t fogyaszt). Amúgy olyan nagy változások nincsenek a korábbi évekhez képest, úgyhogy talán annyit érdemes még kiemelni, hogy ebben az évben a globális energiafogyasztás növekedése szokatlanul alacsony: alig 0,9 százalék volt az utóbbi évtized átlagos 2 százalék körüli növekedéséhez képest. És Kína is kisebb energiafogyasztás-növekedést produkált a szokásosnál (ami persze még mindig elég az első helyhez az energiafogyasztói listán). Nagyításért kattintson az alábbi képre.

http://www.bp.com/en/global/corporate/about-bp/energy-economics/statistical-review-of-world-energy/review-by-energy-type/oil/oil-trade-movements.html

http://www.bp.com/en/global/corporate/about-bp/energy-economics/statistical-review-of-world-energy/2014-in-review.html
oil-major-trade-movements-bp-2015.jpg

 

Hogyan halnak meg a szír gyerekek?

child-running-silhouette.jpgA három éves, halott Aylan Kurdi fényképe bejárta a világot, és sajnos korántsem ő az egyedüli gyerekáldozat. Ami a vele egykorúakat illeti, a Syrian Revolution Martyr Database szerint 2011 óta legalább 232, három éves szíriai gyerek halt meg a háború következtében (de a lista persze több, mint valószínű, hogy nem teljes). Közülük 115-tel tüzérségi támadás végzett; 42-vel légi bombázás; 29-cel pedig kézi fegyver lövedéke. A többivel egyéb háborús ártalmak (füstmérgezés és hasonlók). Összesen pedig közel kétezer, tíz évesnél fiatalabb gyerek esett a háború áldozatául. Részletekért kattintson az alábbi linkre.
https://www.washingtonpost.com/news/worldviews/wp/2015/09/05/hundreds-of-3-year-old-toddlers-have-died-as-a-result-of-the-syrian-war/

halott-gyerekek-szir.jpg

A 10 évesnél fiatalabb szíriai halott gyerekek statisztikája 2011 óta:

halott-szir-gyerekek1.jpg

 

süti beállítások módosítása