szórakoztató infografikai blog

közgazdasági vizualizáció

A világ új felosztása: nem szegény, fejlődő és fejlett

2016. június 28. - zoltan galantai phd

europe-location-map.pngA II. világháború után a Földet három részre volt szokás osztani: fejlett, fejlődő és szegény országokra. Egy mostani térkép a Worldbank 2015-ös adatai alapján viszont négy kategóriát különböztet meg. Ha valakinek a GNI-je (Gross National Income) 1045 dollár vagy kevesebb, akkor szegény és az első csoportba tartozik; a második csoportba az 1045 - 4125 dollár közötti GNI-vel rendelkező országok kerülnek; a harmadikba a 4126 és 12745 dollár közöttiek; a többi ország pedig gazdag. Amennyiben 204 országgal számolunk, úgy a 17 százalék szegény, 25 százalék alacsony közepes, míg 26 százalék magas közepes jövedelemmel rendelkezik, és a maradék 32 százalék az, akinek igazán jól megy, és Európában nagyjából a Magyarország -  Lengyelország - Litvánia tengely választja el egymástól a gazdagokat meg a többieket. Mi, szerencsére, az előbbi kategóriába tartozunk (mint ahogy a többiektől izolálódva ugyan, de Görögország is). Nagyításért kattintson az alábbi képre.

http://howmuch.net/articles/maps-divide-the-world-into-four-income-groups

 europe-by-income-group-gni.png

A bejegyzés trackback címe:

https://kozgazdasagivizualizacio.blog.hu/api/trackback/id/tr688851066

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása